Mintha a békebeli polgári harmincas évekből lépett volna elénk, de megidézi a felejthetetlen Humphrey Bogartot is a Casablancából, ugyebár a stílus maga az ember – ifj. Telek Zoltánnal beszélgettünk többek között filmszerepről, Latte Maffiatóról, tanításról és örök értékekről.
Szóval akkor színész leszel?
Szeretnék továbbra is tanárként tevékenykedni.
Azért kérdezem, mert főszerepet alakítottál Sopsits Árpád rendező – többek között a méltán elismert és kiváló A martfűi rém alkotója – tavaly ősszel bemutatott Mellékszereplők című mozijában.
Árpi barátságot ápolt a tragikusan fiatalon, kilenc éve elhunyt Balázs öcsémmel… Összességében négy év alatt jött létre a film, Árpád az öcsém emlékére dedikálta a filmet. A történet egy kitalált dráma, de szeretett volna a családból minél több embert bevonni, ezért a moziban szerepel édesapám, keresztlányom, keresztfiaim, ugyanis Árpád szeret amatőr és profi színészekkel együtt dolgozni, szerinte ez inspiráló és életszerű.
Az egyik főszerepet kaptad, börtönpapot játszol.
Árpád elmondta, kezdettől nekem szánta ezt a szerepet.
A filmet látva jól sikerült megfognod a figurát. Mennyire volt nehéz?
Tanulságos volt ez az utazás, azt látni, hogyan áll össze egy film, mi kell hozzá és mennyi munka van benne. Egy három másodperces jelenetet egy egész délelőtt vettünk fel. Amire én azt hittem, hogy jó, az még mindig nem volt jó, még nyolcvanszor felvettük. Nagyon nagy élmény volt megélni, magadban meddig tudsz elmenni, mit engedsz meg abból, hogy ezt meg is mutasd kifelé. Elő kellett ásnom magamból olyan dolgokat, amelyek a civil életben nem jönnek elő. Az már az operatőr és a rendező ügyessége, hogy elkapja-e a leghitelesebb pillanatot, de érdekes, lehet érezni, mert olyankor tényleg más a levegő. De nem lennék színész, nincsenek ilyen ambícióim. Kellemes kirándulás volt, sok tapasztalattal. Az pedig külön öröm, hogy zenét a Latte Maffiato jegyzi.
Az együttes életed szerves része.
Ez így van immáron tizenkét éve.
Hogyan kezdődött?
Amikor 2010-ben a Művészeti iskolába jöttem rajzot tanítani, két óra között leültem Dave Brubecket zongorázgatni, bejött Pálmai Krisztián kollégám, megkérdezte, hozhatja-e a bőgőjét? Onnantól elkezdtünk játszogatni jazz klasszikusokat, majd eszünkbe jutott, hogy kéne egy szólóhangszer is, rögtön Ember Petire és az ő trombitájára gondoltunk. Már trióban muzsikálgattunk saját kedvünkre, lassan felmerült az igény, hogy kéne egy dobos, jó lenne egy gitáros, végül Reni is becsatlakozott énekesként. Az első fellépésünk 2012-ben volt a művházban, ott már Latte Maffiatóként léptünk fel.
Túlzások nélkül mondhatjuk, menő zenekarrá fejlődtetek.
Főleg Ember Péternek köszönhető a siker, ő a főszervezője a koncerteknek, a külföldi utaknak. El tudtuk készíteni a saját cédénket, jó minőségben fel tudtuk venni Peti stúdiójában. Nagyon jó, hogy kiforrta magát és végül megállapodott a csapat, évek óta van is rá igény.
Ezt a jellegű, ha úgy tetszik, szalonzenét az országban nem sokan játsszák!
Minden korosztály szereti, ezért magánbulikra, esküvőkre, rendezvényekre, falunapokra, utcabálokra is járunk, ma már évente 30 fellépésünk van.
Mit jelent számodra a Latte?
Örömet és barátságot. Sok nevetést és rengeteg élményt.
Tanáremberként rajzot oktatsz a Művészeti Iskolában.
Először, Pénzes Géza hívására, 2010-ben jöttem a zeneiskolába, ám 2015-ben Balázs elhunyt, a tragédia miatt itt hagytam a várost, ugyanis a családnak szüksége volt rám. Pestre költöztem, ott voltam támogatni a sógornőmet és a két gyermeket. Tavaly szeptemberben megkeresett Csábi Pisti igazgató úr, nagy örömmel tértem vissza. Vegyes korcsoportok vannak, kicsiktől nagyokig, mert szeretnek a gyerekek együtt alkotni. Az itt töltött délutánonkénti három órát annyira szeretik, hogy el sem akarnak menni. Igazi közösségépítő hely.
Hogyan oktatsz?
Próbálok átadni a gyerekeknek egy szemléletet, amit még Farkas Andrástól hallottam és amit életem során megtapasztaltam: szerető közegben nevelkednek, ahol persze a rajztudás sem lesz mellékes, de a legfontosabb, hogy emberként milyenek lesznek. Ettől függetlenül csepegtetve van a klasszikus tudás, azokat az alaptörvényszerűségeket, amit illik egy rajzon jól megrajzolni, azt igyekszem átadni. Közben beszélgetek velük, nem csak művészeti dolgokról, hanem a velük történt eseményekről, hiszen úgy látom, abból is sokat merítenek. Hiába vagyok tanár, számomra a legfontosabb, hogy a tanítványaim értékes emberfőkké váljanak.
Sok az elmaradásod a saját művészeteddel szemben…
Szoktam is mondogatni, jó lenne, ha ismét tudnék festeni. Készülök rá, mert hiányzik. Az az igazság, az utóbbi időben egy faház építgetésével foglalatoskodtam. A család nyírjesi telkén áll egy klassz kis kunyhót, annak a csinosítgatásán munkálkodtam egy-két barát segítségével. Tulajdonképpen ez is alkotómunka, hosszú távon lenne itt egy szabadtéri műtermem, ahol kellemes és inspiráló környezetben lehetne alkotni. Mostanában elég gyakran gondolok rá, jó lenne a sosem látott képekből összehozni egy kiállítási anyagot, ugyanis vannak olyan festményeim, amik nem lettek bemutatva, amiket még Németországban készítettem, főleg nagy méretű vásznak.
Átmeneti korszakban vagy?
Igen, azt hiszem, ez a legpontosabb kifejezés. Megpróbálok egy kicsit jobban odafigyelni a saját dolgaimra. Balázs idén lenne 50 éves, ezért a fotóiból, festményeiből, grafikáiból lesz egy nagyszabású kiállítás a Jánossy Képtárban. Emellett a Zeneiskola Galériába szoktam hívni alkotókat, főleg helyi és környékbeli, kevésbé ismert alkotókat, akik megérdemlik, hogy a közönség is megismerkedjen velük. De a gyerekek legjobban munkáit is minden évben kiállítom. Végül is ők a legfontosabbak.
Szilágyi Norbert
Fotók: Ember Péter
