Huszonkét évesen már a szakmára oktatta az iparisokat, Böjte Csaba árvaházainak is sokat segít, virágoskertjének messzeföldről a csodájára járnak – Pintér Tivadar vállalkozó szerint mosolyogj a világra, és az visszamosolyog rád.
Nem mondták még önnek, hogy régimódi figura, aki nem ebben a világban él?
Ugyan már, talán pár százszor.
Kérdem ezt azért is, mert hitvallása nem a manapság divatos sablonlufikból áll.
Nem bizony, és erre büszke is vagyok! Mert nálam az első a József Attila örök: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. De mindennapjaim többi alapelve sem új keletű! Nem arra összpontosítok, hogy miért szorít a cipő, mert nálam az a lényeg, van cipőm, sőt, van lábam és tudok menni. Azt szoktam mondani, azt várd vissza másoktól, amit te adsz nekik. Az sem kevésbé fontos: „mosolyogj a világra és az visszamosolyog rád”. Na most, ha egyesek ezeken nevetnek, lelkük rajta! Azt már csak csendben kérdezem meg: lehet, hogy sokkal boldogtalanabb és szürkébb az életük, mint az enyém?…
Pedig már a létezése sem hétköznapian indult!
Ócsán születtem, nem tudom, ki volt az apám és az anyám, a nagymamám nevelt és amikor ő meghalt, akkor bekerültem az intézetbe, 3 évesen. A tragikus kezdés után gyakorlatilag sikertörténet lett belőle, ugyanis még annak az évnek a végén kiválasztott egy gyarmati házaspár, mert akkoriban még olyan rendszer működött, hogy lehetséges volt hazavinni Karácsonyra egy gyereket. Az ünnep után már úgy mentünk vissza az intézetbe, hogy örökbe fogadnak. Így kerültem szeretett városunkba 1966-ban, és azóta sem jutott eszembe soha, hogy Gyarmatról elmenjek. Hiszek a sorsszerűségben, biztos, hogy ez sem véletlenül történt.
Az sem szokványos, hogy már 22 éves korában, öt évvel a szakma megszerzése után oktathatta a fiatalokat a víz-gázszerelés mesterségére.
Akkoriban Szabó István volt az Ipari Iskola igazgatója, már egy hete dolgozott a házában egy vizes brigád, mikor az elégedetlenkedő dirinek Takács Jóskát engem ajánlott a probléma megoldására. Annyira megtetszett a pikk-pakk munkám az igazgatónak, hogy kertelés nélkül nekem szegezte: legyek az iskola oktatója! Ez olyan nagy dolog volt akkoriban, hogy gondolkodás nélkül igent mondtam.
Nem bánta meg?
Soha! A mai napig mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy 7 évig taníthattam a fiatalokat a szakma fogásaira, mintegy 150 gyerek fordult meg a kezem alatt. Szerettem a tanítást, de bátran mondhatom, a fiúk is hasonlóan viseltettek irántam. Néhányukkal a mai napig gyakran összefutok és mindig nagy szeretettel üdvözöljük egymást, ez mindennél többet elárul.
32 éve sikeres és ismert vállalkozóként keresi a kenyerét, de hogyan jutott eszébe a víz és a gáz mellett a tulipán 6 éve?…
Harminc éve áll a telkem a város határában, sok mindennel próbálkoztam, de a sivatagot idéző földön nem sokra jutottam. A háztartáshoz szükséges paradicsom és a paprika mellett nem sok sikert arattam, ezért törtem a fejem, vajon mihez kezdhetnék a három focipályányi területtel? Nézegettem a netet egy este és kidobott egy gyönyörű tulipáncsokrot, mondtam már, semmi sem történik véletlenül. Szerelem első látásra, azonnal eldöntöttem, ezt fogok ültetni! Felvettem a kapcsolatot a városi kertészettel, elmentem a megadott nagykereskedelembe. Igen, ám, de ott csak ötszázasával lehetett venni tulipán hagymát. Semmi gond, vettem ötezret.
Ötezret?!
Sajnos csak nagyban tudok gondolkodni, ha bukok, bukjak nagyot!
Hogyan sikerült az első ültetés?
Maradjunk annyiban, három évem ráment arra, hogy kitanuljam a virágkertészkedést, több kudarcom volt, mint sikerem, de engem ilyen soha nem tudok meghátrálásra késztetni.
Tavaly már szépen aratott.
Alakul. Még sok a veszteség, de évről évre jobb. Szlovákiából, Miskolcról, Dunavarsányból is járnak hozzám.
Itt a virágzás, mit vár?
30 ezret ültettem el, már nem tippelek.
Sokat elajándékoz!
Örömmel adok számtalan intézménynek, vagy városi rendezvényeknek.
Szereti a várost.
Bizony ám! A lokálpatriotizmus az ember mivoltából adódik, mert ha pozitív beállítottságú ember vagy, akkor azt a települést, ahol élsz, legyen az Hugyag, Őrhalom vagy éppen Balassagyarmat, akkor azt biztosan szeretni fogod. Mindig is szerettem Gyarmatot! Ez egy aranyos kis város! Arról már nem is beszélve, hogy itt olyan nagy költők, írók, személyiségek születtek, éltek, hogy az szinte hihetetlen! Azt szoktam mondani, a felhők fölött is süt a nap. Keresd meg azt a pici napsugarat, és arra összpontosíts, ne a felhőre. Mert akkor mindent másképp fogsz látni. Az életedben csak a jóra összpontosíts, ne a rosszra. Egyébként azt a közmondást is ismerjük, minden rosszban van valami jó.
Könnyen megesik a szíve embertársain…
Hosszú évekkel ezelőtt felhívott egy ismerősöm november végén, amikor már keményebb fagyok voltak, hogy az Ipoly híd alatt él egy szerencsétlen sorsú házaspár, dobozokból van összerakva a kunyhójuk. Berci 55 éves volt akkor, Ildikó pár évvel fiatalabb. Megkerestem őket, elbeszélgettem velük, láttam, hogy nem semmirekellő emberek, az élet sodorta őket ilyen kilátástalan helyzetbe. Nem sokat töprengtem, a tettek emberének tartom magam. A telkemen volt egy elhagyott házacska, amit berendeztem nekik saját költségemen. Kétszáz méterről odavittem a vizet, az áramot, vettem nekik kályhát, tévét, ágyat, mindent, ami kellett. Berci nagyon jó, dolgos ember volt, csak hát szegény tüdőrákos lett, ami el is vitte őt a következő tavaszon. Ildikó még öt évig maradt, biztosítottam neki a megélhetést, de sajnos teljesen szétcsúszott az élete.
Böjte Csaba atya árva otthonait is segíti.
Hét éve jártam Erdélyben, jósorsom összehozott ezzel a csodálatos emberrel, azonnal felajánlottam neki, ott segítek, ahol tudok. Milyen az élet? Két hónap múlva csörgött a telefonom, hogy csőtörés történt az egyik árvaházban! Azonnal indultam. Azóta szinte évente megyek megszerelni, helyreállítani, felújítani egyik vagy másik intézményébe.
Miért?
Adni jó! Ha egyszer a Jóisten megadta nekem, akkor miért ne tenném meg, hogy másnak én adok? Ja, azt nem említettem a hitvallásaim között: Minden napra egy jó cselekedet! Ajánlom kipróbálásra, biztosan beválik!
Szilágyi Norbert