Hamarosan útjára indul a „Nógrád egészségéért” vármegyei szűrőprogram. A Nyugat-Nógrádra kiterjedő egészségvédelmi projekt részleteiről csütörtök délelőtt sajtónyilvános eseményen számoltak be az együttműködő partnerek a polgármesteri hivatalban. A program célja lehetőséget biztosítani a lakosságnak kortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül a szűréseken való részvételre.
Az eseményen először Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a program legfőbb célkitűzése, hogy az emberek minél hamarabb szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak az életmódjukon. Ezért a rétsági és a balassagyarmati járásban egy olyan szűrőprogramot indítanak el, amelyben a térség háziorvosai, egészségügyi szakemberei, kórházai és szakrendelői adnák a szakmai hátteret együttműködve az önkormányzatokkal, a kormányhivatallal és akár civil szervezetekkel, vállalkozásokkal is. – Fontos, hogy a szűrőprojekt és a hozzá kapcsolódó preventív programok segítségével a különböző betegségek halálozási aránya lényegesen csökkenjen a vármegyében, illetve a kezdeményezés által elültessünk az emberekben egyfajta egészségügyi tudatosságot is – hangsúlyozta a honatya.
– Nógrád vármegyében mind a megbetegedési, mind a halálozási mutatók meghaladják az országos átlagot. Különösen igaz ez a népegészségügyi szempontból kiemelkedő jelentőséggel bíró daganatos megbetegedésekre és a keringési rendszer betegségeire is. Pontosan ezért a Nógrád vármegyei egészségügyi rendszer kiemelkedő feladata ezeknek a betegségeknek a korai felfedezése és a kiszűrt betegek meggyógyítása – emelte ki dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház megbízott főigazgatója, aki a program szakmai hátterét ismertette az eseményen.
Kiemelte, hogy a már meglévő és jól működő szűrőprogramokat szeretnék egy egységes keretrendszerbe foglalni. Rámutatott, hogy a szűrés nagy jelentőséggel bír a megelőzésben, amelynek négy szintje van, ezek közül a szűrővizsgálatok a második helyet foglalják el. – Az úgynevezett szekunder prevenció, azaz másodlagos megelőzés lényege, hogy idejében felfedezzük a betegség kialakulására figyelmeztető állapotokat, vagy magát a korai szakaszban lévő betegséget, és ezáltal megakadályozzuk a betegség kialakulását, vagy időben meg tudjuk gyógyítani a betegeket – mondta a megbízott kórház-főigazgató. Hozzátette: ennek egy fontos állomását jelentik a szűrőbuszok, amelyek segítségével a településeken helyben elvégezhetőek a különböző vizsgálatok, így az általános állapot felmérésen túl bőrgyógyászati vizsgálatra, szájüregi szűrésre, nőgyógyászati szűrésre, belgyógyászati vizsgálatra és ideggyógyászati vizsgálatra is lehetőséget biztosít a jármű. Továbbá a szűrőbuszokkal a kisebb településeken élő, hátrányos helyzetű emberek is elérhetőek, biztosítva számukra a megfelelő egészségügyi ellátást. – A rétsági szakrendelőben és a balassagyarmati kórház szakrendelőjében elvégezhető minden a szűrőbusz keretében nyújtott vizsgálat, kiegészítve azokat vastagbél-szűréssel, urológiai szűréssel és mellkast röntgen vizsgálattal, míg ezeken felül a vármegyei kórházban az emlőszűrések kerülnek elvégzésre. A szűrőprogramot július 1-vel szeretnénk keretrendszerben elindítani – fogalmazott dr. Laczkó Tamás.
A kiszűrt betegek ellátása a rétsági szakrendelőben, a balassagyarmati és salgótarjáni kórházban történik a jövőben. A projekt tapasztalatai az összefogásban résztvevő szereplők által hozzáférhető Nyugat-Nógrádi Egészségtérképen kerülnek összegzésre.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főispánja, Csach Gábor Balassagyarmat polgármestere, Dr. Szabó Géza önkormányzati egészségügyi tanácsnok és Dr. Fazekas Ágnes, a Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet főigazgatója.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotó