A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte három testvér letartóztatását, akik kiraboltak egy postai kézbesítőt.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan és bűnszövetségben, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folytat nyomozást a három testvér ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi és a nő megállapodtak abban, hogy a 2023. december havi nyugdíjakat és szociális jutatásokat kézbesítő bátonyterenyei postást ki fogják rabolni.
A nő december 6-án reggel telefonon többször is felhívta a postai kézbesítőt azzal az ürüggyel, hogy merre tartózkodik, és sürgette őt, hogy a számára kiutalt pénzt mihamarabb kézbesítse neki. A postástól kapott információkat telefonon megosztotta testvéreivel, akik egy bátonyterenyei vasúti átjárónál várták a postást.
A kézbesítő 10 óra körül kerékpárját tolva ért az átjáróhoz, ekkor a két férfi kiszállt a rendszám nélküli autójukból. Mindketten fekete maszkot viseltek, ennek láttán a postás eldobta a kerékpárját, és futásnak eredt. A férfiak utána futottak, egyikük hátulról fejen ütötte és a hajánál fogva a földre rántotta, majd rátérdelt és lefogta a karját, a másik pedig levette róla a felsőtestén keresztbe átvetett postás táskát.
A férfiak a postás táskában lévő 3,5 millió forint készpénzzel és a sértett tulajdonát képező pénztárcával, melyben készpénz, valamint a sértett nevére kiállított közokiratok és bankkártya volt visszaültek a gépkocsiba és elhajtottak a helyszínről.
A cselekmény a posta sérelmére mintegy 3,5 millió forint kárt, míg a kézbesítőnek több mint 10.000 Ft kárt okozott.
A gyanúsítottak ellen csoportosan és bűnszövetségben közfeladatot ellátó személy sérelmére, feladata teljesítése közben elkövetett rablás bűntette, a férfiak ellen ezen kívül készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége és okirattal visszaélés vétsége miatt folyik a büntetőeljárás.
A két férfi letartóztatását a jelenlétük biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta az ügyészség, nőtestvérük letartóztatását pedig a jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében.
A Balassagyarmati Járásbíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte.