Zenekarok jelentkezését várják az Öröm a zene! gyarmati futamára június 8-ig.
Idén június 15-én, szombaton 10 és 21 óra között kerül megrendezésre az Öröm a Zene! – Palóc Futam és dzsembori országos amatőr zenei tehetségkutató Nógrád vármegyei versenye a Palóc liget Teraszán.
A megmérettetésre bármilyen stílust játszó könnyűzenei énekes és zenekar jelentkezhet, de kizárólag csak élő hangszeres formában, saját dalokkal. Emellett csak olyan formációk nevezhetnek, amelyek sem jelenleg, sem a korábbi években nem voltak támogatottjai a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának, illetve a formáció tagjainak fele sem játszik vagy játszott támogatott zenekarnak. A jelentkezők nem rendelkezhetnek továbbá egynél több, kereskedelmi forgalomban kapható, lemezkiadásra szakosodott cég által megjelentetett és terjesztett hanghordozóval.
A jelentkezés díjmentes, határideje június 8. szombat éjfél.
Jelentkezni kizárólag a palocfutam@gmail.com e-mail címen lehet az alábbiak megadásával, illetve csatolásával: 1. Formáció neve 2. Kapcsolattartó neve, telefonszáma, email címe 3. Formáció stílusbesorolása (saját besorolás) 4. Zenekar esetén a formáció színpadi létszáma és a hangszerek felsorolása 5. Formáció indulásának éve 6. Formáció biográfiája (maximum 1000 karakteres word fájlban csatolandó) 7. Aktuális fotó a formációról (jpg formátumban csatolandó) 8. Két darab audió/videó anyag elérhetősége (link megadása) 9. Két beküldött saját dal dalszövegei (word fájlban csatolandó). Az e-mail tárgy rovatában kérik feltüntetni: Palóc Futam – formáció neve.
A beérkezett nevezések alapján a szervezők előzsűriznek, azaz kiválasztják azt a 10-12 formációt, amelyek lehetőséget kapnak az élő bemutatkozásra. A színpadi fellépés során a zsűri értékeli majd a hangszeres tudást, a dal szövegét és mondanivalóját, az egyediséget, valamint a szubjektív összképet.
A verseny győztese indulási jogot szerez az Öröm a Zene! idei döntőjében, ahol négymillió forintos egyedi pályázati támogatást lehet nyerni az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából.
A versenyről minden információ a folyamatosan frissülő Facebook esemény alatt lesz megtalálható.