Több mint százezer ember vett részt az idei Mozgás Éjszakáján, amelyet országszerte ötvenöt helyszínen, köztük Balassagyarmaton is megrendeztek. A rendezvénysorozat célja az volt, hogy minél többeket ösztönözzön mozgásra, sportolásra – nemcsak egy este erejéig, hanem hosszú távon is. Városunkban öt helyszínen több, mint tizenöt sportág kipróbálására nyílt lehetőség.
Idén is megrendezték a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét, amelyhez a Legbátrabb Város is csatlakozott. Számos helyszínen: a Civitas Fortissima téren, a városi sportcsarnokban, az atlétika pályán, a Nyírjesben és a Balassagyarmat-Szügy kerékpárúton is több, mint tizenöt sportágban próbálhatták ki magukat a mozgás szerelmesei.
A rendezvényt a Civitias Fortissima téren Csach Gábor polgármester nyitotta meg. Az éjszakába nyúló sportprogram már péntek este nyolc órakor elkezdődött több helyszínen a különböző mozgásformákkal, gyakorlatokkal, sportbemutatókkal. A főtéri színpadon egymást váltották a tánc-és harcművészeti bemutatók. A Vitalitás Sportegyesület táncosai mellett a néptánccal és a különböző harcművészetekkel, mint az aikido, a shotokan karate is megismerkedhetett a közönség. A zenés mozgásformákat is nagy népszerűség övezte, volt esti zumba, salsation fitness, zóna edzés, step aerobic, kangoo, max training, fenék edzés és teqball is a főtéri éjszakában. Ezalatt a 10 km-es Szügy-Balassagyarmat kerékpárúton több turnusban indultak a kerékpározók Rith Árpád vezetésével, és persze a mozgás legegyszerűbb formáját választók 4 km-es városi sétát is tehettek Majdán Béla történésszel.

Az Ipoly-parti Sport- és Szabadidőcentrumban sem tétlenkedtek. A különböző helyszíneken is mindent a mozgás irányított. A Városi Sportcsarnokban Horváth Anita hívta streetball-ra és kosárlabdára az érdeklőket, míg a 400 méteres atlétika pályán 3 és 7 km-es futást teljesíthettek a bátor jelentkezők Szabó Csaba vezetésével. A műfüves pálya előtti szabadtéri kondiparkban a street workout kihívást hozta közelebb az érdeklődőkhöz Honti Attila.
Mindeközben a Nyírjes is megtelt élettel. A városi üdülőövezetben extrém 6 órás futással várta a merész vállalkozókat Sztancsik József. Ulveczki Edina a vízi sportok: kajak-kenu-SUP kedvelőinek tartogatott élményeket a 7-es tavon, míg az erdei Single Trail pályán éjszakai hegyikerékpározás zajlott Házy Attila segítségével.

A bemutatókat követően minden művészeti- és sportágat ki lehetett próbálni a szakemberek mentorálásával. A rendezvény ideje alatt az 1. Kerékpár Múzeum is ingyenesen nyitva állt a látogatók előtt. A nyár legbulisabb sportfesztiválján Dj. Tailor B záróráig szórakoztatott minden korosztályt. A hajnali kettőig tartó sportélmény végén tombolasorsolásra is sor került, ahol értékes nyeremények találtak gazdára.
zábrádi-sümegi

