Tragikus hirtelenséggel elhunyt ifj. Telek Zoltán balassagyarmati festőművész, pedagógus és zenész 59 éves korában.

Ifj. Telek Zoltán 1967-ben született Balassagyarmaton. Rajz- és zenei tanulmányait a helyi gimnáziumban és a zeneiskolában kezdte. 1987-től a budapesti Ferenczy Képzőművészeti Stúdióban tanult, majd 1988 és 1992 között az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola földrajz–rajz szakán szerzett diplomát. Ezt követően a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Képzőművészeti Mesteriskolájában folytatta tanulmányait, ahol 1995-ben festő szakon végzett. Festészeti mestere Keserü Ilona volt, zenei improvizációt pedig Apagyi Máriától tanult.

Művészetét nagyméretű, lírai absztrakt olajképek és expresszív gesztusokkal megfestett, életszeretetről árulkodó vásznak jellemezték.

Munkásságát 1995-ben Horváth Endre-díjjal ismerték el.

Az 1995 és 2000 közötti időszakban németországi tanulmányutakon vett részt, kiállításokon szerepelt, és zenészként is fellépett. Később, 2000 és 2015 között különböző művészeti iskolákban tanított rajzot Budapesten, Egerben és Balassagyarmaton.

A képzőművészet mellett a zene is meghatározó szerepet játszott az életében. Számos zenei formációban közreműködött, 2002-től a Fültanúk zenei műhely alapító tagja volt, 2006 és 2010 között pedig a Caput de Battery zenekar létrehozásában és munkájában vállalt szerepet. A Kalahári Nomád Jazz Band tagjaként 2010–2011-ben zenélt, 2012-től pedig a Latte Maffiato jazz-zenekar alapító tagjaként és ütőhangszereseként tevékenykedett. A formáció nemrég megyei Prima díjat kapott.

A gyarmati művész idén vehette volna át a város kulturális életéért végzett munkáját elismerő kitüntetést. Pedagógusként, művészként és zenészként egyaránt gazdagította a város kulturális életét. Emlékét megőrizzük!

Zoltánra egy két évvel ezelőtti interjújával emlékezünk.

Úriember művésztanár

Mintha a békebeli polgári harmincas évekből lépett volna elénk, de megidézi a felejthetetlen Humphrey Bogartot is a Casablancából, ugyebár a stílus maga az ember – ifj. Telek Zoltánnal beszélgettünk többek között filmszerepről, Latte Maffiatóról, tanításról és örök értékekről.

Szóval akkor színész leszel?

Szeretnék továbbra is tanárként tevékenykedni.

Azért kérdezem, mert főszerepet alakítottál Sopsits Árpád rendező – többek között a méltán elismert és kiváló A martfűi rém alkotója – tavaly ősszel bemutatott Mellékszereplők című mozijában.

Árpi barátságot ápolt a tragikusan fiatalon, kilenc éve elhunyt Balázs öcsémmel… Összességében négy év alatt jött létre a film, Árpád az öcsém emlékére dedikálta a filmet. A történet egy kitalált dráma, de szeretett volna a családból minél több embert bevonni, ezért a moziban szerepel édesapám, keresztlányom, keresztfiaim, ugyanis Árpád szeret amatőr és profi színészekkel együtt dolgozni, szerinte ez inspiráló és életszerű.

Az egyik főszerepet kaptad, börtönpapot játszol.

Árpád elmondta, kezdettől nekem szánta ezt a szerepet.

A filmet látva jól sikerült megfognod a figurát. Mennyire volt nehéz?

Tanulságos volt ez az utazás, azt látni, hogyan áll össze egy film, mi kell hozzá és mennyi munka van benne. Egy három másodperces jelenetet egy egész délelőtt vettünk fel. Amire én azt hittem, hogy jó, az még mindig nem volt jó, még nyolcvanszor felvettük. Nagyon nagy élmény volt megélni, magadban meddig tudsz elmenni, mit engedsz meg abból, hogy ezt meg is mutasd kifelé. Elő kellett ásnom magamból olyan dolgokat, amelyek a civil életben nem jönnek elő. Az már az operatőr és a rendező ügyessége, hogy elkapja-e a leghitelesebb pillanatot, de érdekes, lehet érezni, mert olyankor tényleg más a levegő. De nem lennék színész, nincsenek ilyen ambícióim. Kellemes kirándulás volt, sok tapasztalattal. Az pedig külön öröm, hogy zenét a Latte Maffiato jegyzi.

Az együttes életed szerves része.

Ez így van immáron tizenkét éve.

Hogyan kezdődött?

Amikor 2010-ben a Művészeti iskolába jöttem rajzot tanítani, két óra között leültem Dave Brubecket zongorázgatni, bejött Pálmai Krisztián kollégám, megkérdezte, hozhatja-e a bőgőjét? Onnantól elkezdtünk játszogatni jazz klasszikusokat, majd eszünkbe jutott, hogy kéne egy szólóhangszer is, rögtön Ember Petire és az ő trombitájára gondoltunk. Már trióban muzsikálgattunk saját kedvünkre, lassan felmerült az igény, hogy kéne egy dobos, jó lenne egy gitáros, végül Reni is becsatlakozott énekesként. Az első fellépésünk 2012-ben volt a művházban, ott már Latte Maffiatóként léptünk fel.

Túlzások nélkül mondhatjuk, menő zenekarrá fejlődtetek.

Főleg Ember Péternek köszönhető a siker, ő a főszervezője a koncerteknek, a külföldi utaknak. El tudtuk készíteni a saját cédénket, jó minőségben fel tudtuk venni Peti stúdiójában. Nagyon jó, hogy kiforrta magát és végül megállapodott a csapat, évek óta van is rá igény.

Ezt a jellegű, ha úgy tetszik, szalonzenét az országban nem sokan játsszák!

Minden korosztály szereti, ezért magánbulikra, esküvőkre, rendezvényekre, falunapokra, utcabálokra is járunk, ma már évente 30 fellépésünk van.

Mit jelent számodra a Latte?

Örömet és barátságot. Sok nevetést és rengeteg élményt.

Tanáremberként rajzot oktatsz a Művészeti Iskolában.

Először, Pénzes Géza hívására, 2010-ben jöttem a zeneiskolába, ám 2015-ben Balázs elhunyt, a tragédia miatt itt hagytam a várost, ugyanis a családnak szüksége volt rám. Pestre költöztem, ott voltam támogatni a sógornőmet és a két gyermeket. Tavaly szeptemberben megkeresett Csábi Pisti igazgató úr, nagy örömmel tértem vissza. Vegyes korcsoportok vannak, kicsiktől nagyokig, mert szeretnek a gyerekek együtt alkotni. Az itt töltött délutánonkénti három órát annyira szeretik, hogy el sem akarnak menni. Igazi közösségépítő hely.

Hogyan oktatsz?

Próbálok átadni a gyerekeknek egy szemléletet, amit még Farkas Andrástól hallottam és amit életem során megtapasztaltam: szerető közegben nevelkednek, ahol persze a rajztudás sem lesz mellékes, de a legfontosabb, hogy emberként milyenek lesznek. Ettől függetlenül csepegtetve van a klasszikus tudás, azokat az alaptörvényszerűségeket, amit illik egy rajzon jól megrajzolni, azt igyekszem átadni. Közben beszélgetek velük, nem csak művészeti dolgokról, hanem a velük történt eseményekről, hiszen úgy látom, abból is sokat merítenek. Hiába vagyok tanár, számomra a leglényegesebb, hogy a tanítványaim értékes emberfőkké váljanak.

Szilágyi Norbert