Az emlékműnek feladata, hogy a közösség erőt merítsen belőle, én pedig ezektől a közösségektől kapom a hitet és az akaratot – állítja városunk díszpolgára, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész, aki pápai levelekről, külföldi benyomásokról, a sziszifuszi munkáról és egy készülő könyvről is mesél.
Az idei éve különleges tárlattal kezdődött: március végén nyílt Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeum Rendház épületében a TOTUS TUUS – Teljesen a tiéd című kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről.
A tárlat 18 teremben 1800 négyzetméteren kapott helyet, több mint 100 eredeti személyes relikvia, fénykép, hang- és fényhatások, valamint kortárs képzőművészeti alkotások mutatták be a pápa életútját. Tavaly kaptam felkérést a részvételre, így kifejezetten ide készítettem egy nagyszabású anyagot, Bibliai fosszíliák címmel. A teremnyi méretű, 14 domborműből álló műalkotás a szent pápa enciklikáinak, pápai leveleinek stációit mutatja be. A felkéréskor különösen megfogó volt számomra az enciklikák 14-es száma. A pápák munkásságukat az enciklikáikban összegezték és ezek a számok munkásságuk, életkoruk alapján változóak. Szent II. János Pál életműve 14 enciklikában fogalmazódik meg, csakúgy mint Krisztus stációi, a Via Crucis és a Via Lucis. Különös áthallás…
Mit kell tudnunk a kompozícióról?
Több rétegű, a középpontban lett elhelyezve a szentatya Lengyelországban használt trónja, reverendája, stólája és a pásztorbotja. Ezt körbeveszi az az életmű, az a tanítás, amit e világnak adott. Az enciklikákhoz szokás volt képi megjelenítést hozzáfűzni, a Bibliából vett, többnyire ismert történetek kerültek megformálásra, mint például Kiűzetés a Paradicsomból, A tékozló fiú hazatérése, A gazdag ifjú története. A domborművek az álló kőoszlopok fülkéibe kerültek elhelyezésre, a kőoszlopok körbe állítva, felül áthidalva alkotnak egy egységet. Ennek a kő installációnak a szimbolikája végigkíséri az emberiség történelmét. A domborműveket agyagba mintáztam, majd egy mészkő őrleményből öntöttem ki azokat, ezért is adtam a Bibliai fosszíliák címet. Ezzel a „megkövesedéssel” állítottam emléket a Bibliában olvasható történeteknek.
Márciusban Kaposváron avatták köztéri szobrát Vaszary Jánosról, a modern festészet egyik jelentős alakjáról.
Kaposvárral jó kapcsolatom van az elmúlt évek közös szoborállításai okán, a városban fellelhető a Trianon emlékművem, illetve a Márton Áronról készült bronzszobrom is. Vaszary Jánost ismertség és elismertség övezte korában és napjainkban egyaránt. Az eredeti felkérés zsánerszoborról szólt, de én ennél egy kicsit többet szerettem volna elmondani a kompozícióval. Az elmúlt években készítettem egy kisplasztika sorozatot Fluo címmel, melynek szakmai tapasztalatait, koncepcióját ötvöztem Vaszary János alakjával és munkásságával.
A zürichi Art Expóra mit vitt?
Az imént említett Fluo sorozat volt a motiváció. Ezekből a szobrokból összeállt egy kiállításra való. A Fluo szobraimmal a plasztikán belül a gondolatiságot figyelembe véve és előtérbe helyezve egy formai játékot, ha úgy tetszik, formabontást hoztam létre, a folyás, az elfolyás segítségével. Az alkotások a teremtés, a folytonosság, a megújulás, az átalakulás és az élet örök körforgásának gondolatait fogalmazzák meg. Nem csak a térben, de a falakon fotógrafikáimmal is szerettem volna megmutatni ezt az anyagot, létrehozni egy egységes enteriőrt, ahol összhang van szobrok és képek között. Amikor egy ilyen kiállítást megrendezek, akkor egy pillanatra meg tudok állni, egy kicsit kívülállóként tudom nézni, és elgondolkodni, hol is tartok most. A külföld egy szonda számomra, kilépni a hazai pályáról, megjelenni egy számomra ismeretlen közegben és figyelni a reakciókat, gyűjteni a benyomásokat.
Következett szintén Svájc, a murteni tó.
A zürichi kiállításom kapcsán kaptam egy felkérést, hogy csináljak a Fluo szobrokból egy kiállítást Murtenben, a tavon álló LaCabane-ban. Ez egy ikonikus kulturális találkozóhely és kiállítótér, mely a 2002-es Svájci Nemzeti Kiállítás utolsó megmaradt tanúja, kápolnája. Kiemelkedő szakmai és közönségsikert arattam, számomra is érdekes volt a folyékony szobraimat látni lebegni a tó vize felett.
A minap alapított Jankovics Marcell-díj is az ön munkája.
A világ legrangosabb animációs seregszemléjén, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 2027-től a Perspectives szekció legjobb filmjét jutalmazzák majd a világhírű magyar alkotó emlékére létrehozott, Jankovics Marcell nevét viselő Sisyphus-díjjal. A plasztikába a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor egyik híres alakját, Sziszüphoszt komponáltam be. Megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a díjat. A felkéréskor özvegye, Rubovszky Éva megkérdezte, mit gondolok erről a filmről? Elmondtam, amikor gyerekkoromban megnéztem, úgy éreztem, mintha rólam készült volna.
Bejárta a honi médiát a Karácsony kontra Párkányi sztori: Budapest főpolgármestere nyáron a Facebookon kérte követőit a Szabadság téri, 2014-ben felállított német megszállás áldozatainak emlékműve lebontásáról-elszállításáról-sorsáról, ezután egy gerillaszobrász az ön alkotásába illesztette „továbbgondolását”. Nem hétköznapi történet.
A szoborbontási szándékát ez az újkommunista társaság már a szoborállítási szándék megjelenésekor jelezte. Még el sem készült a mű, de már a saját koncepciós perükben halálra ítélték. A szobor megrendelési szándék az volt, hogy ne csak a holokauszt áldozatairól emlékezzünk meg, hanem a többi, közöttük a keresztény magyar áldozatokról is. Az állításkor „a magyaroknak nem lehetnek áldozataik” vagy „az áldozatbiznisz a miénk” mondatokat skandálták az ellenzők. Ezt a narratívát folytatja az egyébként máskor az elfogadásról szónokló, végtelenül simulékonyan fogalmazó főpolgármester. Tehát a lebontás ötletén nem lepődtem meg, az újdonság a szobor átalakítására való felszólítás volt. Szavaiból kiderül, hogy ő ezt az emlékművet el akarja pusztítani! Ilyet még nem hallottam a művészettörténetben, hiszen minden alkotást védi a szerzői jog, ezt tehát Karácsony nem tehette volna meg. Illetve voltak ehhez hasonlatos akciók a háborúk, a kultúrarombolások idején, ilyen volt a hírhedt náci könyvégetés, ami egy jelentős, szimbolikus pusztítás volt.
A gerillaszobrászat évek óta nem azt jelenti, mint évtizedeken keresztül, ma már szinte önálló üzletág lett belőle, ahol az egykori alapkövetelmény, a gerilla névtelensége sem fontos, sőt, „véletlenül” mindig kiszivárog a médiában, így hozva ismertséget, üzletet, végül is pénzt az alkotónak. De hát mit várunk egy olyan korban, ahol több évszázados, klasszikus festményeket, szobrokat gyaláznak meg rendszeresen különböző beteg ideológiák beteg képviselői.
Most ehhez a társasághoz csatlakozott ez a gerillaszobrász is. Először azt gondoltam, hogy csak egy lelkes pártkatonáról van szó, aki elsőként rohant eleget tenni a felhívásnak, de az utóbbi idők eseményeit vizsgálva úgy látom, ez egyenes megrendelés volt Karácsony részéről.
A főpolgármester „ocsmány és hazug” emlékműnek tartja az alkotást. Hallottunk már ilyen szóhasználatot „elfogadó korunkban” műtárgyra?!
Karácsony jó kommunista módjára alkalmazza ősi trükkjüket, „hazudj és fogd a másikra”! Hazudik és ráfogja a szoborra. Ugyanúgy komcsi módszer a szakmaiság megkérdőjelezése. Karácsony teljesíti a dolgát, sőt túlteljesít, végrehajtja a globalista világ utasításait, erősíti a rákosista „bűnös magyar nép” narratívát és csinálja a helyet a negyedik birodalomnak, akinek sértheti érzékenységét ez az emlékmű.
Legutóbb Szobon avatták fel köztéri szobrát gróf Apponyi Albertről, az egyik legtekintélyesebb, külföldön is nagyra becsült magyar politikusról, aki Trianon után haláláig a nemzet szónoka, Magyarország védőügyvédje volt a nemzetközi fórumokon.
Régi vágyam teljesült ezzel, hogy elkészíthettem Apponyi szobrát. Munkásságának, megjelenésének, karakterének, apostoli alkatának összegzése egy kompozícióba igazi ajándék egy szobrász számára. Az emlékmű a grófot szónokként jeleníti meg, utalva ezzel a híres védőbeszédére. Alakja bronzból került megvalósításra, amint egy kőből kifaragott szószék mögött áll. Különösen örömteli volt számomra annak a közösségnek a megismerése, akik rendelték a szobrot. Egy ilyen emlékműnek feladata, hogy a közösség erőt merítsen belőle, én pedig ezektől a közösségektől kapom a hitet, az akaratot.
Az év hátralévő részét hogyan tölti?
A képzőművészet mint műfaj nehezen viseli ezt a sok terhet, ami napjainkra rakódik. Voltak már nagy hullámvölgyek az életemben a pályámat illetően, például a 2002 utáni és a 2008 utáni néhány év. Óriásivá váltak a kivitelezési árak, úgy látom, a látványos, köztéri feladatokat illetően most csendesebb periódus jön. De azért az időt jól fogom használni. Nagyon különös esetek kísérik végig pályámat, feleségem harminc éve noszogat, hogy írjam le ezeket a történeteket. Az írás egy gazdaságilag kímélőbb műfaj, ezeket fogom hát egy könyvvé szerkeszteni. Ám előtte még befejezem egy kedves barátom, a fájdalmasan korán elhunyt Parcsami Gábor költő emléktábláját. Egy éve jelent meg Ihletett versek című kötete, melynek bemutatóját már sajnos nem élhette meg. A verseket az én szobraim inspirálták.
Parcsami Gábor
Összetartozunk
igen,
mi összetartozunk
a csöndben,
ebben a világnagy,
bolygónyi csöndben
kérges tenyereink
egymásba fonódnak,
ujjaink átölelik
fájdalmunk körét,
anyáink gömbölyödő
fájdalmát
– örömét
hazavitted a kört,
a kör csöndjét
– a magányt
hazavittük
magyarságunkat,
könnyező
magyar szívünket
Az interjút készítette: Szilágyi Norbert
