Miskolczy-Simon Jánosra, Nógrád Vármegye főlevéltárnokára koszorúzással emlékeztek városunkban.
Csach Gábor városunk polgármestere emlékeztetett, hogy Miskolczy-Simon János 1909–1914 között a Nógrád vármegyei levéltár főlevéltárosa volt Balassagyarmaton. 112 évvel ezelőtt, 1914. szeptember 1-jén Lemberg mellett elesett az első világháborúban mindössze 34 évesen.

A városvezető felidézte: „Szendrei János megbízásából levéltári kutatásokat végzett az 1885–1911 között megjelent ötkötetes Miskolc-monográfiához. Részt vett a Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai című sorozat Nógrád vármegyei részének megírásában is. Állandó munkatársa volt az ifj. Andrássy Gyula által szerkesztett Magyarország címeres könyve – Liber armorum Hungariae – című kötet összeállításának. Mindezen túl író, költő és újságíró is volt.”
A háborús hős egykori munkahelyén, a Civitas Fortissima téren található emléktáblánál Csach Gábor polgármester, Huszár Péter alpolgármester és Adamek István önkormányzati képviselő hajtottak fejet és helyezték el az emlékezés koszorúját.

