Öt új lakást alakítanak ki az egykori Egészségházban

2026. máj. 18.

Csach Gábor polgármester adta hírül, hogy jól halad a munka az egykori Egészségház emeletén lévő öt új lakás kialakításában.

A városvezető elmondta, miután az orvosi rendelőket új földszintes helyiségekbe költöztették, egy speciális együttműködés keretében értékesítették az ingatlant úgy, hogy vételárként két bérlakást kulcsra készen kapnak meg, a másik három lakás pedig a kivitelezőé lesz.

Hozzátette: – A beruházás minden költsége a kivitelezőé, a két önkormányzati lakás műszaki tartalma pedig fixált. A beruházó jóval a vállalt határidő előtt, idén novemberre tervezi a befejezést. Érdemes sietnie, mert óriási az érdeklődés az új lakásokra.

– Ezek az egészségházi lakások készülnek el először, de épül egy új társasház négy lakással a Honti utcai egykori ABC helyén, jövőre pedig a Rákóczi út elején harminc, illetve a főtéren is: a patinás emeletes házként megújuló egykori Takarékszövetkezeti ingatlanban hét új lakás épül üzletekkel – hangsúlyozta Balassagyarmat első embere.

Legújabb cikkek

Programok