Várostörténeti és iskolatörténeti pillanatoknak lehettek részesei a fennállásának 75. jubileumát ünneplő Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumának kedd reggeli vendégei, az iskola diákjai és tanárai. A névadó születésének 132. évfordulóján az iskola földszinti aulájában került újraavatásra az intézmény közelében több évtizede álló Nobel-díjas tudós mellszobra, így méltó s megbecsült helyére kerülhetett Márkus Péter szobrászművész alkotása, valamint valóra vált az iskola egy régóta dédelgetett álma.
Szrenka Anikó intézményvezető ünnepi köszöntőjében elmondta: abból a jeles alkalomból gyűltek össze, hogy az iskola névadójának szobrát felavassák.

Mint kiemelte: az intézmény 1994 óta viseli a Nobel-díjas tudós nevét, azóta hagyomány, hogy Szent-Györgyi Albert születésnapját szeptember 16-án minden évben megünneplik, a diákönkormányzat képviselőivel és tanulóik részvételével koszorúzással hajtanak fejet a névadó munkássága előtt.
Szrenka Anikó a szobortörténeti áttekintés során ismertette, hogy a diákok és tanárok körében is nagyon népszerű Szent-Györgyi-szobrot 2002-ben állították fel a Mikszáth úti körforgalomnál, ez volt Magyarország első köztéri szobra, mely Szent-Györgyi Albert tudóst ábrázolja. Kiemelte: nem titkolt vágyuk volt mindig is, hogy az intézmény egy saját Szent-Györgyi szoborral gazdagodjon.

– Márkus Péter szobrászművész, éremművész, Munkácsy-díjas képzőművész 1999-ben készítette el gipszből a Frankfurti Könyvvásár Magyar Pavilonjába a szobor első 5/4-es migipsz öntvényét. Egy alkalommal városunkban egy kiállításon járva lett figyelmes a Szent-Györgyi Albert középiskolára, és azonnal felajánlotta a városnak a szobrot, amennyiben a felállítás és az öntés költségeit az önkormányzat fedezi. A város felkérésére akkor, anyagi okokból speciális műanyagból készült el a bronzot utánzó változat. Azonban a többek között fényre és UV sugárzásra érzékeny műanyagnak lejárt a szavatossága, így 22 év után cserére szorult. A város döntése értelmében pedig tartós anyagba, kanfanár mészkőbe történt meg a szobor újrafaragása, melyet a közelmúltban állítottak fel eredeti talapzatára a körforgalomnál, míg az eredetit az iskolánknak adományozta a városvezetés – hangzott el az eseményen.
Az igazgató a továbbiakban azt is elújságolta, hogy a technikum fennállásának 75. tanévét kezdte meg. A jubileumi évben számos programmal készülnek. Az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvénysorozatot Szent-Györgyi nyomában című emlékversennyel, játékos vetélkedővel indították útjára.

Az ünnepélyes szoboravatót kísérő megemlékezésen közreműködött Bíró Szilvia oktató, aki Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus című verséből adott elő egy rövid részletet.
Az iskolai ünnepségen tiszteletét tette Csach Gábor polgármester és Gembiczki Ferenc, a NVSzC kancellárja is, akik a DÖK képviselőjével és az iskola vezetőjével közösen helyezték el az emlékezés koszorúit mindkét szoborhoz.
zábrádi-sümegi