spot_img

Mogyorósiék: Nagycsaládban ünnepelni

2024. okt. 4.

Az ajándékok becsomagolva, a díszek felkerültek a fára, az asztal megterítve. Minden készen áll a meghitt ünneplésre a Mogyorósi családban, az ünnepek varázsát olyan pillanatok adják, mint az együtt töltött idő és a sok-sok ölelés.

Mogyorósi Réka és Péter, a balassagyarmati Peti-Pita Büfé és az Őrhalomban található Peti-Pita Street tulajdonosai 21 éve alkotnak egy párt, középiskolai diákszerelem az övék. 2012-ben házasodtak össze. Ahogy a családanya mondja, mindig is nagy családra vágytak és amit biztosan tudtak, hogy nem csak egy gyermekük lesz.

– 2013-ban megszületett Emese és Levente, a vártnál picit korábban. Harmadik gyermekként Luca lányunk érkezett a családba, 2015-ben. A három gyerek után úgy éreztük megérkeztünk, tökéletes a családunk, Petiék is és mi is hárman vagyunk tesók, így terveztük. De a Jóisten másképp gondolta, és a Covid kellős közepén terhes lettem újra. Őszintén szólva majdnem leestem az ágyról, amikor a szonográfus közölte, hogy ismét ikreket várok. Izgalmas 9 hónap után megszülettek a családunk 4. és 5. gyermekei, Benedek és Márk. A változatosság kedvéért ők egypetéjű ikrek, a megkülönböztetésük a közeli családnak is fejtörést okozott hónapokig.

Az öt gyermek a legnagyobb ajándék, mit is tudhatunk róluk?

Emese és Levente a Dózsa suli 4. évfolyamának sporttagozatára jár. Nagyon mozgékony, sportos gyerekek, ezért a mindennapi testnevelés órákon túl a Vitalitás SE-nél kajakoznak. Szeretik a társaságot, sok barátjuk van. Mesit leginkább az állatok szeretete jellemzi, ha nagy lesz, állatmentő szeretne lenni. Levit kicsi korától az autók érdeklik. Luca másodikos. Ő egy éve hip-hop táncol, valamint az iskolában jár atlétikára és most kezdett el ő is kajakozni. Azt mondja magáról, hogy ő a legkülönlegesebb a gyerekeink között, mert neki nincs ikertestvére. Luca nagyon tudatos, önálló, szinte minden érdekli. A kisöcsik a patvarci bölcsődébe járnak, amit nagyon szeretnek, hiszen ők is társaságban érzik legjobban magukat. Beni a bátyjához hasonlóan autómániás, Márk a repülőkért van oda, mindketten nagyon eleven gyerkőcök, és az akaratukat sikeresen érvényesítik mindenhol.

Valljuk be, hogy a családi vállalkozás és az öt gyermek komoly időbeosztást igényel.

Pont annyi előnye, mint amennyi hátránya van annak, ha az ember a saját főnöke. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között. A téli szünet beköszöntével szeretnénk több időt otthon tölteni. Peti és én is nagyon szeretjük a karácsonyt, már december elején elkezdjük tervezni, hogy mikor ki jön hozzánk, illetve mi mikor és hová menjünk. Az ajándékokat ettől korábban megvásároljuk.

Az Adventi készülődés izgatottsággal és vágyakozással teli.

Már november közepe felé elkezdem becsempészni a különböző fény füzéreket, szépen lassan díszítjük fel a házat, a gyerekek pedig a szobáikat. A december tele van névnapokkal és születésnapokkal, így nehezített terep a készülődés, mert folyton ünneplünk. De azért a sok teendő mellett szakítunk időt a mézeskalács és egyéb sütemények sütésére, amiben szívesen segítenek a gyerekek. Már november végén megszületnek az első levelek a Jézuskának, amik mindig nagy odafigyeléssel íródnak.

A karácsonyfa kiválasztása is sok fejtörést okozhat.

Sokáig élő fát vettünk, a nordmannt részesítettük előnyben, mert azt tapasztaltuk, hogy bár nem olyan illatos, tovább bírja a szoba melegét, nem hullajtja le gyorsan a tűleveleket. Pár éve vettünk egy műfenyőt, egyszerűen csak azért, mert megtetszett. Hozzánk a fát a Jézuska hozza az ajándékokkal együtt, minden évben Szenteste. Úgy szoktuk intézni, hogy a gyerekek anyukáméknál legyenek, amíg mi feldíszítjük a fát, és az ajándékok többsége is ilyenkor kerül becsomagolásra. Igen, mindig az utolsó pillanatban, nálunk ez a hagyomány! Ilyenkor zenét hallgatunk, beszélgetünk róla, hogy vajon ki minek fog a legjobban örülni.

Ne feledkezzünk meg a korgó pocakról sem.

Nem szoktunk különleges ételeket készíteni, inkább olyat, amit mindenki szeret és biztosan elfogy. A legnagyobb kedvenc a rántott hús. Annyira szeretik a gyerekek, hogy akár tévézés közben is elrágcsálják, ezért ez karácsonykor sem maradhat ki a menüsorból. Nagy kedvenc még a harcsapaprikás, de csakis nokedlivel. Ezen kívül Cordon Bleu, rántott sajt, rántott hal és az elmaradhatatlan majonézes kukorica saláta, lilahagymás burgonyasaláta. Sütik közül van egy nagyon jó diós-habos sütireceptem, amit a család nem tud megunni. Szeretjük még a bejglit, islert, mézeskrémest, és közkívánatra még egy kis pogácsa is szokott készülni.

Szenteste a gyermekek szeme felcsillan, mosoly ül ki az arcukra és izgatottan várják a meglepetéseket. Hogyan lehet elképzelni a ti karácsonyotokat?

Miután feldíszítettük a fát, bekészítettük az ajándékokat, elmegyünk a gyerekekért, ekkor vacsorázunk anyukáméknál a szüleimmel, testvéreimmel és az idén 93 éves nagypapánkkal. Tavaly ilyenkor egy nagyon szép zenés kis műsorral leptek meg a gyerekek, amit a mamával tanultak. Amikor hazaérünk már a sötétben, csak a karácsonyfa fénye szűrődik ki a házból. Valaki mindig kiszúrja már az udvarról, s elkiáltja magát izgatottan, hogy: „Nézzétek, jött a Jézuska!” Aztán rohanás a házba, és csodálkozás, hogy „Ó, de szép” meg persze megy a találgatás, hogy mit rejthetnek a kisebb-nagyobb csomagok. De először is leültetjük őket, majd a kedvenc karácsonyi dalunkat, a Mennyből az angyalt még elénekeljük, mielőtt bontogatni kezdenénk. Mindenki szép sorban kibont egy ajándékot, hogy mindenki örömét láthassuk. Már az utóbbi két évben, Mesi, Levi és Luca vesznek egymásnak is titokban ajándékot, amit ilyenkor előhoznak és beteszik a fa alá, így megélik azt is, hogy adni is milyen jó dolog. Peti és én minden évben megbeszéljük, hogy nem veszünk egymásnak ajándékot, mert nehéz kitalálni, hogy mit, úgyis megvesszük év közben, ha valamire szükségünk van. Ennek ellenére olyan még nem volt, hogy ne lepnénk meg egymást valamivel, így nekünk is kerül mindig meglepetés a fa alá. Karácsony másnapjain Peti édesapjával és testvéreivel ülünk össze. Peti apukája ilyenkor mindig készíttet egy fotót magáról, ahogy a 11 unokája „lóg” rajta. Ezen sokat nevetünk, mert lehetetlen őket úgy fényképezni, hogy az összes gyerek egy irányba nézzen.

Mennyiben más egy nagycsaládban ünnepelni?

Igaziból mi azt nem tudjuk, hogy milyen kis családban. Szerencsésnek érezzük magunkat és nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy egész életünkben nagycsaládban ünnepelhetünk. Amíg nem voltak gyerekek, addig is sokan ültük körül a karácsonyi asztalt. Biztos sokaknak nehéz elképzelni, de nálunk egy születésnapon, elsőáldozáson vagy ballagáson is minimum 15 gyerek van a társaságban. Szokták mondani, hogy „Van bajod, annyi gyerekkel”, de én mindig kijavítom, hogy dolgom! Dolgom az van bőven, hála Istennek bajom nincsen. Nagyon örülök, hogy ők öten ott lesznek egymásnak egész életükben, mindig lesz kire számítaniuk, mert a legeslegnagyobb kincs a testvér és mi úgy is neveljük őket, hogy segítsék, támogassák és védjék egymást. Nyilván rivalizálnak egymással és irigyek is sokszor, de ez teljesen természetes a testvérek között, viszont olyan példa értékűen szeretik egymást, hogy az ember teljesen elérzékenyül, ha rájuk néz.

A szeretet ünnepe minden családban mást jelent…

Nálunk együtt töltött időt, sok játékot, egész napos evéseket, körbejárni a családot, rokonságot, barátainkat, koccintani és Reszkessetek Betörőket nézni.

Zábrádi Dorottya

Legújabb cikkek

Programok