spot_img

Ennyivel több pénzt kapnak a tanárok és óvónők

2025. febr. 7.

A tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik. A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint.

Rendeletben pontosította a kormány a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat a szakmai és társadalmi egyeztetések után, hogy az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kaphassák – közölte a Belügyminisztérium.

A tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik.

A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint.

A béremeléshez szükséges forrás döntő többségét a magyar költségvetés biztosítja.

A rendelet értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528 800 forint.
Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő.
Pedagógus II. kategóriában a havi illetmény alsó határa 430 ezer forintról 555 ezer forintra nő.
Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról 630 ezer forintra nő.
Kutatótanár esetében a havi illetmény alsó határa 640 ezer forintról 750 ezer forintra nő.

A pedagógusok az alsó sávhatárnál többet is kereshetnek, az egyes fokozatokhoz tartozó illetménysávon belül az illetményemelés mértékét a későbbiekben növelheti például a szakmai gyakorlati idő, a végzettség, az önként vállalt többletfeladatok, a tanított tantárgyak száma, és a munkakör munkaerőpiaci pozíciója. A mesterfokozat megléte további kétszázalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása – matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra – esetén további négyszázalékos illetményemelés jár.

A teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért és nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is húsz százalékkal magasabbnak kell lennie.

A rendelet azt is rögzíti, hogy teljesítményértékelés alapján az illetmény nem csökkenthető.

A tanárok átlagbére a mostani emeléssel eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, a további emelésekkel pedig 2025-re eléri a nyolcvan százalékát.

A kormány azt is bejelentette, hogy a köznevelésben dolgozó pedagógusok béremelésével párhuzamosan 24 ezer szakképzésben oktató bérét is emeli.

Legújabb cikkek

Programok