Jó együtt lenni, együtt valami szépet alkotni, együtt utazni, együtt énekelni és közösen megélni az együtt töltött, különleges pillanatokat még nyugdíjas korban is – vallja Bognár Ferencné Csábi Erzsébet, a megye legrégebbi nyugdíjas klubjának vezetője, akit a Napsugár névre hallgató nyugdíjas társaság fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából kerestünk fel.
Közvetlen, baráti légkörben nyílik lehetőség kikapcsolódásra az idősebb korosztály számára a Balassagyarmati Napsugár Nyugdíjas Klubban, amely a megye legrégebben működő nyugállományban lévő idősek számára kialakított csoportja. A klub év végén ünnepelte fennállásának 25 éves születésnapját népes taglétszámmal és számos vendéggel.
„A jelenleg 100 fő taglétszámmal működő társaságunk 1998. novemberében Grozman Pálné Anika vezetésével alakult meg, amit akkor még mozgáskorlátozott egyesületként ismerhettek a városlakók. Az évek során cserélődött a nyugdíjasok személye, de a régi és új klubot mindig jó és gondoskodó közösségként, magas látogatottságú családias közegként jellemezhetjük, ahol a tagok odafigyelnek egymásra, segítik egymást mindenben még a klubfoglalkozások után is. Az egyedül élők számára biztonságérzetet, kellemes társaságot, közösségi élményt és tartalmas programokat ígér a klubban eltöltött idő, amely a magányos hétköznapokat varázsolja felejthetetlen élménnyé. Célunk, hogy a Balassagyarmaton élő, főként idős emberek számára lehetőséget biztosítsunk, hogy szabadidejüket hasznosan és kellemesen töltsék el. Ennek érdekében kulturális és szabadidős programokat szervezünk kirándulások, összejövetelek, rendszeres találkozók formájában. Tevékenyen részt veszünk kisvárosunk társadalmi életében együttműködésben más civil szervezetekkel, valamint Balassagyarmat Város Önkormányzatával és az általa működtetett kulturális központtal. Baráti kapcsolatokat ápolunk és keresünk más nyugdíjas szervezetekkel. Az összejövetelek helyszínét évről évre hagyományos módon a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ biztosítja.”
Programokból sosincs hiány!
„A régi programjaink nem lettek megszüntetve, sőt újak jöttek hozzá. Egész évben gazdag a kínálat: kezdjük az évet a Pótszilveszterrel, Farsangi bállal, majd folytatjuk a Nőnapi köszöntéssel. Nyári programjaink között szerepel a nyírjesi bográcsozás, strandfürdőzések, szabadtéri kirándulások. Az évet pedig a karácsonyi ünnepséggel és az évzáró bulival fejezzük be. A hagyományos programjainkhoz tartozik a havi szinten megrendezésre kerülő élőzenés teadélutánok. Nemrég bevezettük a kerek születésnaposok megünneplését. A teadélutánokat mindig nagy siker övezi, a hangulat fergeteges és izgatottan várjuk a soron következő találkozót!”
A közösség pár éve csatlakozott a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének programjaihoz.
„Többnapos kirándulások keretében jártunk már és rendszeresen visszatérünk Hajdúszoboszlóra, Egerbe, Sopronba, Balatonfüredre, továbbá egynapos szórakoztató rendezvényeken, színházlátogatásokon is részt veszünk. Ezek a programok mindig népszerűek és mindnyájan szeretjük őket. A Nógrád megyei klubokkal – Palotás, Bátonyterenye, Szécsény, Nógrádmegyer, Karancsberény – való kapcsolattartás folyamatos, közös programokat is szervezünk, mint a versmondó, mesemondó napok, sportnap, és römiverseny. Ezeket az eseményeket többnyire színvonalas fellépésekkel teszik emlékezetessé a nyugdíjas klubok szereplői. A helyi klubfoglalkozásokat előadásokkal, vetélkedőkkel, versenyekkel tesszük érdekesebbé. Továbbá a város jeles napjain, ünnepségein, kulturális rendezvényein is képviseljük magunkat. Nagy erővel készülünk most is a soron következő rendezvényekre. A lényeg: mindig mindenhol ott vagyunk!”
Sok egyedülálló, magányos embernek teremtenek otthoni légkört, mindezt szívvel-lélekkel a több évtizedes barátságokat tovább erősítve.
„Igyekszünk továbbra is jó közösségnek megmaradni és gondoskodni arról, hogy mindig mindenki jól érezze magát, ne érezze, hogy egyedül van és örömmel, várakozással készüljön a következő közös összejövetelekre.”
A Balassagyarmat Közösségéért városi díjjal 2022-ben elismert klubhoz nagyon egyszerű tagságot szerezni…
„Amennyiben felkeltettük nyudíjas társaink érdeklődését a klub élete iránt, úgy nagy tisztelettel várjuk sorainkba a még nem klubtag nyugdíjasokat. Minden kedden 14 órakor a művelődési házban lehet csatlakozni hozzánk. Előnyök: a jó társaság és a színes programok.”
Zábrádi Dorottya