Ha most lennének a választások, a legtöbb ellenzéki párt be sem jutna a parlamentbe, mégis milliókat keresnek képviselőik, a frakciók sok százmillió forintból gazdálkodhatnak, de még irodabérlet, lakástámogatás, autóhasználat, üzemanyagkártya is jár a politikusoknak.
Még azok is több százmillió forintból gazdálkodnak évente, amelyeknek a támogatottsága jelenleg nem éri el a parlamenti küszöböt, ilyen a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik-Konzervatívok, az MSZP, de a legújabb közvélemény kutatások szerint már ide sorolható a Momentum is.
A pártok, az alapítványaik, országgyűlési frakcióik mind részesülnek központi költségvetési támogatásban, vagyis az adófizetők pénzéből fedezik kiadásaikat. Mindezen túl a képviselők is busás fizetést kapnak.

A 2023-as költségvetési törvény szerint az általában 1 százalékra mért Párbeszéd például csaknem 136 millió forintot kap évente, míg a Megújuló Magyarországért Alapítvány további 110 millió forinttal erősíti a törpepártot.
Az évi 246 millió forint mellett a frakció havi 6 millió forint működési költséget is bezsebel, ez évente újabb 72 millió, így 318 millió forintból gazdálkodhatnak évente.
A nem sokkal népszerűbb Jobbik-Konzervatívok 236,4 millió forintot kap, ehhez jön a Jobbik Magyarországért Alapítványnak biztosított 280 millió, valamint a frakciónak járó havi 7,6 millió forint, így a Jobbik sem szűkölködik, 2026-ig évente 607,6 millió forinttal rendelkezik.
Az LMP 105,6 millióból gazdálkodhat évente, míg az Ökopolisz Alapítvány csaknem hatvanmilliós támogatást élvez. A frakció 5,7 milliós havi apanázsával a zöld párt évente 234 milliót kap az adófizetők pénzéből.
A magát liberálisnak nevező Momentum évi 185 milliójához az Indítsuk be Magyarországot Alapítvány 193 millió forinttal járul hozzá, míg a frakció havonta 7,6 millióhoz jut. Ez összesen csaknem 470 millió forintos bevételt jelent Donáth Annáéknak.
A szocialisták 183,3 milliós évi támogatásához a Táncsics Alapítvány 190 millió forintot tesz hozzá, a frakció működési költségre ugyancsak 7,6 milliót kap havonta. Ez évente csaknem 465 millió forintot jelent.
Így az öt kis párt évente több mint kétmilliárd forintot kap az adófizetőktől.
Az országgyűlési képviselők is busás összegért dolgoznak. A frakcióvezetők bruttó hárommillió forintot kapnak, a párbeszédes társelnökök közül Tordai Bence 2,6 milliónál is többet vihet haza minden hónapban.
A honatyák számtalan egyéb támogatást is igénybe vehetnek, ilyen a üzemanyagkártya, a telefonhasználat vagy az irodabérlet, ez utóbbinak a felső határa csaknem 851 ezer forint havonta minden képviselőnek. Ezt a DK-s Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Sebián-Petrovszki László, illetve Vadai Ágnes ki is használja, mind a négyen ugyanabban a Teréz körúti ingatlanban bérelnek irodát.
Ezentúl a képviselői tiszteletdíj 35 százalékáért bérelhetnek lakást azok az országgyűlési képviselők, akiknek gondot jelentene a bejárás a lakhelyükről.
A legdrágább lakásokat 460 ezer forintért bérlik a képviselők, míg a legolcsóbb albérlet, amit az Országgyűlés fizet, 199 ezer forint. A lehetőséggel azonban abszurd módon olyan politikusok is élnek, akik budapesti választókerületből jutottak a parlamentbe. A momentumos Szabó Szabolcs, aki Csepel-Soroksár képviselője, évek óta így oldja meg lakhatását, és a Belvárosban megválasztott Csárdi Antalnak is az Országgyűlés bérel lakást. Szabó 216, Csárdi 380 ezerért talált magának ingatlant.