spot_img

Télbúcsúztató koncert az Artériában

2025. febr. 7.

Február 17-én, szombaton 18 órakor Baráz Yajima Alisa zongoraművész és Szenográdi Noémi gitárművész hangversenyével inthetünk búcsút a hideg napoknak és üdvözölhetjük a tavaszt az Artéria Galériában.

Baráz Alisa zongoraművész nevét jól ismeri az Artéria közönsége – elsősorban párjával, Baráz Ádámmal az AlisAdam PianoDuo keretében adnak négykezes zongoraesteket, de szólóban is hallhattuk játékát, többek között Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című bravúros előadását.

Alisa Japánban született, négyéves korában kezdett zongorázni. A Kobe College Zenei Tanszékén folytatta tanulmányait, mialatt több zenei díjat is nyert. Diplomája megszerzése után tanulmányi ösztöndíjas lett a bécsi Zene- és előadó-művészeti Egyetemen, majd Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – Falvai Sándor és Hargitai Imre növendékeként – zeneművészi diplomát szerzett. 2012-ben az olaszországi Euterpe Nemzetközi Zenei Verseny első helyezettje lett.

Jelenleg szabadúszó zongoraművész, aki előszeretettel játszik kortárs műveket is. Az AlisAdam PianoDuo formáció mellett a Budapest Piano Quartet alapító tagja.

Alisa műsora:
Baráz Ádám: Három kép
F. Chopin: Asz-dúr Ballada Op. 47
Sz. Prokofjev: Rómeó és Júlia – zongora szvit
A műsort konferálja: Baráz Ádám zeneszerző

Szenográdi Noémi gitárművész 15 évesen kezdett el gitározni, előtte klarinéton tanult. 1998-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző tagozatán. Először a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola tanára volt, jelenleg Szécsényben és Balassagyarmaton tanít a Rózsavölgy Márk Művészeti Alapfokú Iskolában. Évek óta tanít óraadóként Felvidéken is.
Noémi műsora:
M. Carcassi: a-moll Capriccio
J. K. Mertz: d-moll Capriccio
J. K. Mertz: Tarantella
F. Tarrega: Emlékezés az Alhambrára
H. Villa-Lobis: e-moll Preludium
A. Carlevaro: Campo
I. Albéníz: Asturias
N. Coste: Bolero

Belépőjegy: Felnőtt – 4000 Ft Diák – 3000 Ft
Helyfoglalás: arteria@arteriagaleria.hu 06 20 216 3328
Minden zenekedvelőt szeretettel várnak a rendezvényen.
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Legújabb cikkek

Programok