spot_img

Szerelmi lövészkupa a Honvédelmi Sportközpontban

2024. okt. 4.

A Honvédelmi Sportközpont már hagyományosnak számító Valentin-napi lövészversenyén ismét összemérték tudásukat a környék fiataljai.

Az általános iskolai tanulók részére egyéni légfegyveres lövészetet rendeztek két kategóriában.

A lányok között első helyezést ért el Oláh Paulina Virág, a Kiss Árpád Általános Iskola tanulója. Második lett a Szent Imre Katolikus általános Iskola és Gimnáziumból Liptay Virág, míg harmadik helyen végzett a Kiss Árpádos Gasparik Linda.

A fiúk szereplése során aranyérmet szerzett Berki Nikolasz, a Dózsa György Általános Iskola diákja, második lett a szintén Dózsás Csimár Nimród. Harmadik helyezést Vincze Dominik, a Kiss Árpád Általános Iskola tanulója ért el.

Ezt követően a középiskolás korosztály csapatversenyen mérhette össze tudását, erejét. A csapatok versenyszámai között szerepelt a lézerfegyveres (lézerpuska) lövészet, a légfegyveres lövészet, az airsoft céllövészet, a Blazepod „Color Catch Competition-regular” pályán, valamint az evezés ergométeres evezőpadon.

A csapatok helyezési sorrendje az alábbiak szerint alakult:

  1. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Elpazarolt potenciál”
  2. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Aranyszemek”
  3. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Farkasemberek”
  4. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „CC-K”
  5. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Super Márió és csapata”
  6. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Meglepetés”
  7. Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium csapata
  8. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Okosok”
  9. Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapata
  10. Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium csapat
  11. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Töpörödött ördögök”
  12. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Kúpfejűek”
  13. NVSZC Szent-Györgyi Albert Technikum csapata
  14. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Káoszbrigád”
  15. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Nyeretlenek”
  16. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Tripla xXx”
  17. NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola „Húdecsajok!”
    A csapatok díjazásán kívül a legjobb légfegyveres lövők kupája is kiosztásra került középiskolás korosztályban lány és fiú kategóriában.
    A lányoknál Kaszab Laura (NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola), a fiúknál Kovács-Bedő Bendegúz (NVSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola) végzett az első helyen.
    Külön említést érdemel a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium csapata, amely a távolság ellenére is részt vett a sportközpont versenyén.

Legújabb cikkek

Programok