Megnyílt a Magyarnándori Általános Iskolában Barta Csenge kiállítása. Festményei és az általa készített tetoválásokról készült fotók március végéig tekinthetők meg az Iskolagalériában.
A megnyitón a résztvevők megtudhatták, hogy Barta Csenge komolyabban egy éve foglalkozik tetoválással, szalonja Vácon található. Festeni azért kezdett, hogy a nehezebb élethelyzeteket könnyebben tudja átvészelni. Mind a tetoválásban, mind a festésben szeretne fejlődni, és rátalálni még inkább saját magára és stílusára.

A megnyitót Kósa József zongoraművész játéka színesítette és a tetoválás történetéről is kaphattak az érdeklődők néhány érdekes információt Szikszay Nadin és Soltész Jázmin tanulók tolmácsolásában.

A gyerekek érdeklődéssel fogadták a fiatal alkotó munkáit, különösen a tetoválások keltették fel a figyelmüket, de a festmények is elnyerték a közönség tetszését.