spot_img

Futsalban is előkelő helyen a Szent-Györgyisek

2024. okt. 8.

Előkelő helyen zárta a Centrum Futsal Országos Döntőjét a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum fiú csapata.

Nyírbátorban rendezték a szakképző intézmények számára kiírt futsal bajnokságot, melyen országszerte több mint 100 intézmény indult, köztük a NVSzC Szent-Györgyi Albert Technikum először vett részt a megmérettetésen. A Balassagyarmaton rendezett vármegyei, és a tiszafüredi körzeti selejtező körökön keresztül vezetett az út az országos döntőbe, melyre 12 csapat kvalifikálta magát.

– A legjobb nyolc között a veszprémi Táncsics volt az ellenfél, ahol jó játékkal szoros mérkőzésen szenvedtünk 4-2 arányú vereséget. Az 5-8. helyért először a Kárpátaljai csapatot tudtuk legyőzni 4-0 arányban, majd az 5. helyért a győri Bercsényi jobbnak bizonyult, így az előkelő 6. helyet szerezte meg a csapat, ami nagyon nagy siker számunkra! – újságolta Szrenka Anikó intézményvezető, aki köszönetét fejezte ki a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrumnak, hogy biztosította számukra a versenyzéshez szükséges anyagi forrásokat, valamint a Balassagyarmati Városi Sportegyesületnek, és a Talent 2019 SE-nek az együttműködést.

A balassagyarmati Bombák Futsal Team csapatát erősítette Dombóvári Áron, Varga Gábor, Bozsó Máté, Mátyás Tamás, Berki András, Berki József, Duhonyi Bence, Géczi Nikolasz, Nyírjei Soma, Soós-Valenta Martin, Zólyomi Bence. Edzők: Szabó Gábor és Mezei Gábor.

Legújabb cikkek

Programok