Balassagyarmaton május 16-án a Városháza melletti parkolóban nyílik lehetőség az egészségügyi alapvizsgálatok mellett bőrgyógyászati és neurológiai szakrendeléseken való részvételre.
„Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program szűrőbuszai folyamatosan járják az országot. A Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház az Országos Kórházi Főigazgatósággal együttműködve kihelyezett, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal segíti a vármegye településein élőket.
– Nyugat-Nógrádban kísérleti projektként az elkövetkező félévben Egészségtérkép készül, melyhez a megfelelő betegutakat és prevenciós eszközöket fogják megalkotni a szakemberek. Ezek első lépcsői a településekre kiköltöző szűrőbuszok, melyek a szokásos általános szűréseken túl szakorvosi szűréseket is tartalmaznak – mondta Csach Gábor polgármester.
Balassagyarmatra május 16-án, csütörtökön érkezik az egészségvédelmi ingyenes szűrőbusz, így 10 óra és 16 óra között az itt élő lakosság is ingyenesen veheti igénybe a szolgáltatásokat.
Lesz vércukorszint-, koleszterinszint-, trigliceridszint mérés ujjbegyből történő vérvétellel, vérnyomásmérés, pulzusmérés, testsúlymérés, testmagasság mérés, testtömeg index (BMI), testösszetétel meghatározás. Az alapvizsgálatokon túl bőrgyógyászati (anyajegy) és neurológiai szűrésre is lehetőséget biztosítanak.
Felhívják továbbá a figyelmet, hogy a vizsgálaton résztvevők hozzák magukkal TAJ-kártyájukat és érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányukat. A szűrővizsgálaton és állapotfelmérésen való részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. A regisztráció a program meghatározott zárási időpontja előtt 1 órával befejeződik.