Születésének 103. és halálának 26. évfordulója alkalmából emlékeztek meg a kétszeres József Attila-díjas költőről, műfordítóról, a „könyvtáros tanárról” a balassagyarmati temetőben.
Százhárom éve született Jobbágy Károly, József Attila-díjas költő, műfordító, tanár. Városunkban hagyományos eseménynek számít, hogy május végén, immár huszonöt éve töretlenül, a költő születésnapja alkalmából a Balassagyarmatot több alkalommal rímbe szedő alkotóra emlékezik az utókor. Nem volt ez másként idén sem, hiszen az irodalmár sírjánál a napsütéses hétfő délután egy kis közösség gyűlt össze, hogy fejet hajtson emléke előtt.
A költő városi temetőben található nyughelyénél először Herczeg Hajnalka, a Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és idézte fel a költő alakját.
– Már 25. éve állunk itt Jobbágy Károly költő sírjánál. Az emlékezés csendes és szinte baráti, mert csak néhányan és egyre kisebb számban van köztünk olyan, aki személyesen is ismerhette Őt, a költő tanárt, vagy ahogy az Eötvös Gimnáziumban tartják: a könyvtáros költőt, aki sok szállal kötődött Balassagyarmathoz és végső nyughelyéül is ezt a várost választotta – emelte ki az alapítvány elnöke.
Elmondta, hogy a költő élete során sok helyzetet megélt: volt lelkes ifjú titán, aki lobogott az eszmékért, elhurcolt, hadifogságba került költő, a félreállított alkotó, a lobogó szerelmes, a megtört szívű tanár, aki a magánélet és a bensőséges irodalom felé, a tanítás, a könyvtár, valamint a műfordítás felé fordult.
Hozzátette: – 1963-tól kapott lehetőséget a megjelenésre, így eljuthatott a közönséghez és máig él az emlékezete. 14 ónálló kötettel, 20-nál is több antológiában versekkel és sok műfordítással, valamint a nevét viselő alapítvánnyal van jelen az életünkben. A kuratóriumi elnök továbbá megemlékezett a költő feleségéről, Jobbágy Károlyné András Katalinról. Mint mondta Kati néni kiváló tanár és elismert szakember volt, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy mi, a Balassagyarmaton élők a Jobbágy Károly Alapítvány által is ismerjük és megőrizzük a költő verseit és támogassuk új szerzők írásait, megjelenését. Továbbá kiemelte, hogy az elmúlt években az alapítvány több mint 40 könyv megjelenését és bemutatását támogatta itthon, a Felvidéken és Erdélyben, irodalmi kávéházakat, versmondó versenyeket, ’56-os megemlékezéseket szervezett.
Ezt követően Vitéz Katalin, a Madách Imre Városi Könyvtár igazgatója mondta el ünnepi gondolatait. Beszédében Jobbágy Károly és a könyvtár kettős kapcsolatára világított rá.
– Egyfelől gondolhatunk a költőre könyvtárosként: ez a hivatás 23 év tanítás után talált rá az Eötvös Gimnáziumban, és „egy utolsó öregkori szerelemként” emlékezett rá. Másfelől a költő élete és szellemi öröksége számos ponton összekapcsolódott a Madách Imre Városi Könyvtárral, amit megannyi emlékezetes pillanat őriz a korábbi évtizedekből – fogalmazott a könyvtár vezetője. Hozzátette, hogy az évkönyvükben és a Honismereti Híradóban is számos írás őrzi a költő emlékét.
– Az intézmény mindenkori vezetői szívügyüknek tekintették a költő emlékének ápolását. Az idei esztendő egy új mérföldkő a könyvtár életében. Korábban az alapítvány által végzett tevékenység intézményünk kötelékeiben folytatódik tovább. Munkatársaimmal együtt azon dolgozunk majd a jövőben, hogy új ötletekkel, innovatív programokkal megismertessük Jobbágy Károly örökségét a fiatalabb generációk képviselőivel is – hangsúlyozta Vitéz Katalin.
Végezetül Herczeg Hajnalka átadta az alapítvány kezelését a Madách Imre Városi Könyvtárnak, hogy intézményesített keretek között, új tervekkel vigyék tovább az örökséget.
A megemlékezésen a hagyományokhoz hűen Jobbágy Ilona, a költő lánya is részt vett, aki egy virágcsokorral köszönte meg Herczeg Hajnalka több éves munkáját.
A Jobbágy Károly Alapítvány és a Madách Imre Városi Könyvtár szervezésében életre hívott eseményen Herczeg Hajnalka, a Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Madách Imre Városi Könyvtár képviseletében Vitéz Katalin intézményvezető, valamint az önkormányzat részéről Csach Gábor polgármester és Frankó Viktória önkormányzati képviselő helyezték el az emlékezés virágait.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói