spot_img

Gyarmati hajómodellezők sikerei

2025. júl. 13.

Május 25-26-án Sarkadon rendezték meg az Éden-tó Kupát, amely az élethű hajómodellek nemzeti bajnokságának első fordulója, és egyben nemzetközi nyílt verseny is volt.

A viadalon először induló fiatal balassagyarmati hajósok a várakozáson felül jól szerepeltek. Az ifjúságiak mezőnyében Sándor Kristóf szerezte meg az első helyet, még Körmöczi-Kriván Boldizsár lett a negyedik.

A hölgyek versenyét Körmöczi-Kriván Gyopárka nyerte, Sándor Éva lett a hatodik.
Az F4-A kategóriában Gere József éppen csak leszorult a dobogóról, Zsiga Miklós a kilencedik helyezésével a középmezőny elején végzett.

A színvonalas helyen, nagy odafigyeléssel lebonyolított verseny egyben főpróbája volt az ugyanitt két hónap múlva sorra kerülő világbajnokságnak.

Legújabb cikkek

Programok