Több mint 200 alkotás született a tankerület gyermeknapi alkotópályázatán. A legjobb pályaművek készítőit a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában jutalmazták.
A korábbi évekhez hasonlóan a Balassagyarmati Tankerületi Központ idén is pályázatot írt ki a fenntartásában működő köznevelési intézmények diákjai számára a nemzetközi gyereknap alkalmából. A jelentkezők kreativitásukat, alkotói kedvüket és fantáziájukat három témakörben mozgósíthatták. Ezúttal a sport köré csoportosult a tematika, kapcsolódva az idei sporteseményekhez: a Párizsban megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékokhoz, illetve a 17. labdarúgó Európa-bajnoksághoz.
Az általános iskola alsó tagozatos diákoktól rajztudásukat felhasználva ötletes hűtőmágneseket vártak, amelyeken vagy a párizsi olimpia vagy a 2024-es EB pillanatait kellett megjeleníteni. Az 5-8. évfolyamos tanulók sem maradtak feladat nélkül, nekik ki kellett találni egy eddig nem létező sportágat, amelyben a sportolók kipróbálhatják erejüket, ügyességüket. Az új sportágról részletes leírásban kellett beszámolni a verseny menetét, a szükséges eszközöket és a szabályokat érintve a vállalkozó szellemű tanulóknak. A középiskolások videóblogban dolgozhatták fel kedvenc sporttevékenységüket.

A gyereknapi pályázat eredményhirdetésén Nagyné Barna Orsolya, tankerületi igazgató ismertette, hogy a Balassagyarmati Tankerületi Központ immár negyedik éve hirdeti meg a nemzetközi gyereknaphoz kötődő alkotói pályázatát. Kiemelte, hogy a beérkezett 217 pályázatot egy négytagú zsűri értékelte több szempont alapján.
Az alábbi eredmények születtek:
„Emlék a párizsi olimpiáról”/ „Emlék a 2024-es EB-ről” – hűtőmágnes tervezése 1-4. évfolyam
1. Pákozdi Lilien – Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola
2. Kiss Bálint – Rétsági Általános Iskola
3. Bodnár Dalma Fanni – Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Különdíjasok: Hustyava Hanna – Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, Cseman Hildinea – Kiss Árpád Általános Iskola
„A te olimpiád” – tervezz versenyt! 5-8. évfolyam
1. Balogh Béla – Romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
2. Homolya Emma – Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
3. Szabó Bálint – Ráday Gedeon Általános Iskola
Különdíjasok: Jorsits Márk – Dr. Hesz Mihály Általános Iskola
Az értékes nyereményeket és az elismerő okleveleket Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató adta át az arra érdemeseknek.