spot_img

Élményeket kaptak a diákok a Szondi-napokon

2024. okt. 4.

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezte a NVSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola a nagy múltra visszatekintő Szondi-napokat.

Szrenkáné Arató Mária, DÖK-segítő tanár elmondta, hogy a Szondi-napok programjait már tavasszal a diákönkormányzati üléseken megtervezték. Előzetes feladatként „Szondis muffint” kellett készíteni és Ki mit tud? produkcióra készülni a diákoknak. „Kedvenc anime-karaktereim” címmel rajzpályázatot is hirdettek az intézmény tanulói és a környékbeli általános iskolák számára, melyre várakozásukon felül, közel száz rajz érkezett.

– Június 5-én reggel rövid megemlékezés és névadónk szobrának megkoszorúzása után – melyen vendégünk volt a Drégelyvár Alapítvány képviselője, Pásztor Ildikó – osztályonként bográcsozás kezdődött az iskolaudvaron. A zsűri délben értékelte az elkészült fogásokat. A diákok képviselői eljuttatták a májusban gyűjtött adományokat a balassagyarmati San Lazaro Állatvédő Alapítvány telephelyére – újságolta a részleteket a pedagógus.

Hozzátette: -Sportban nyolc helyszínen mérhették össze tudásukat a tanulók. Az udvaron fekvenyomó- és szkander bajnokságot rendeztünk, az aulában csocsózhattak és pingpongozhattak a jelentkezők, a kollégium udvara a tollaslabda és a kosárra dobás helyszíne volt. Idén dartsverseny is színesítette a napot. Ezzel párhuzamosan ügyességi vetélkedő folyt, melyet a szécsényi Egyesek önkéntesei és a rendőrség részéről Kobl Gábor bűnmegelőzési főelőadó szervezett a diákoknak. Lehetett napközben relaxálni iskolánk pszichológusánál, online-pókerezni, Rubik-kockát kirakni, mindenmentes süteményt sütni az iskola konyhájában, és nagy sikere volt kollégánk, Laczkó Szilveszter bonsai kiállításának is.

A DÖK-segítő tanár azt is elmondta, hogy tíz órakor csapatok közötti vetélkedő kezdődött, melyre rendhagyó módon idén az iskola oktatói csapata is benevezett. Mivel aznap volt a Környezetvédelmi Világnap a feladatok egy része a környezetvédelemhez kapcsolódott. A nap a Nógrádmarcali Önkéntes Tűzoltók bemutatójával és Ki mit tud? produkciókkal zárult. A legjobban teljesítő diákok jutalomban részesültek. A rendezvény sikerét mutatja, hogy több, mint száz oklevél került kiosztásra.

– Köszönjük a Balassagyarmati Önkormányzat támogatását abban, hogy a diákok kívánságainak megfelelő programunkat sikeresen megvalósíthattuk! – zárta gondolatait Szrenkáné Arató Mária.

Legújabb cikkek

Programok