spot_img

Elindult a Nyári Diákmunka Program

2024. okt. 4.

Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a fiatalok foglalkoztatását. Ennek értelmében június 17-től lehet regisztrálni a Nyári Diákmunka Programba.

Július és augusztus hónapban ismét lehet diákmunkára jelentkezni. A programba ezúttal is a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek.

Az idei év újítása a programon belül, hogy az erdőgazdálkodás területén is alkalmazhatók a fiatalok az önkormányzatok, a mezőgazdaság, a turizmus, illetve a vendéglátás mellett.
– A program 2013-as indulása óta Balassagyarmat önkormányzata a legtöbb diákot foglalkoztatja a nyári időszakban. Július és augusztus hónapokban 70-70 diák részére idén is napi 4 órás munkakörbe foglalkoztatunk intézményeinkben diákmunkásokat, akik 16-25 év között nappali tagozatos képzésben tanulnak – tájékoztatott Csach Gábor polgármester.

– A munkavégzés feltétele idén is a regisztráció az Ady Endre utcai Járási Kormányhivatal foglalkoztatási osztályán. Aki önkormányzati intézményeink valamelyikében szeretne nyáron dolgozni, kérem, hogy regisztráció után a GAMESZ (Rákóczi u. 50.) irodában Strba Évánál (+36-20/7710943) jelentkezzen! – hívta fel a figyelmet a városvezető.

Legújabb cikkek

Programok