spot_img

Tehetség, akinek a rajza Kínáig jutott

2024. júl. 16.

Szrenka Zsófia, az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános iskola 8. osztályos tanulója fiatal kora ellenére tehetséges és szorgalmas, jól szerepel a megyei, országos és nemzetközi rajpályázatokon, ahol számtalan első helyezés fűződik a nevéhez.

Jó érzés olyan tehetséges fiatalokra bukkanni, mint amilyen Szrenka Zsófia is, aki évek óta halmozza a sikereket a nemzetközi, az országos és a vármegyei porondon.

Tavaly egész évben folyamatosan nevezett rajzpályázatokra, több nemzetközi és országos helyezést ért el. Idén két hónap alatt – február-márciusában – készült rajzaival ért el két nemzetközi, négy országos és egy megyei eredményt, amiből négy első helyezés.

A tanév első félévében a meglévő rajzai kerültek kiállításra, közben a Váci Madách Imre Gimnázium felvételijére készült, a portfólió rajzait készítette. Szeptembertől a váci Garay Képzőművészeti Stúdió foglalkozásain is részt vett heti több alkalommal, itt többek között a látvány utáni rajzolást, portrékészítést sajátította el.

Miután sikeres felvételt nyert a gimnázium rajztagozatára, a második félévben lett annyi szabadideje, hogy az éppen aktuális rajzpályázatokból válogasson.

Szerencsés volt a kínálat is, volt közte meseillusztráció, versillusztráció, bibliai témájú pályázat és kettő olyan, aminek a témája fontos Zsófi számára: egy diákpályázat Bántasz vagy támaszt adsz? A döntés a tiéd! címmel, melyen több, mint 1200 felső tagozatos és középiskolás diák mutatta meg, hogy elutasítja az iskolai erőszakot és csatlakozik a Fiatalok egy erőszakmentes jövőért című kampányhoz. Itt országos első helyezést ért el.

A másik az Asztma-Lét Egyesület asztma napi rajzpályázata, melyre érintettként engedte el fantáziáját és lenyűgöző alkotásával a zsűri az első helyezést ítélte meg neki.

A „Kína szépségei” Kilencedik Xu Beihong Nemzetközi Ifjúsági és Gyermek Alkotóművészeti Pályázatra beküldött munkája még értékelés alatt áll. A rajzot Kínában bírálja el egy több száz tagú online szakmai zsűri.

Legújabb cikkek

Programok