spot_img

Az L1 zenekar nyerte a Palóc Futamot

2024. júl. 16.

Fiatal tehetségektől volt hangos a Palóc liget Terasza, ahol a hagyományokat követve idén is megrendezték az Öröm a Zene III. Palóc Futam és dzsembori országos amatőr zenei tehetségkutató Nógrád vármegyei versenyét. A rendezvényen a hazai pop, rock, alter, hip-hop, singer, songwriter szakma minőségi utánpótlása mutatkozott be.

Az Öröm a Zene országos tehetségkutató és gondozó program részeként hívták életre a III. Palóc Futam és dzsembori elnevezésű amatőr zenei tehetségkutató Nógrád vármegyei selejtezőjét a hangszeres zenét játszó együtteseknek. A megmérettetés a Palóc liget Teraszán vette kezdetét, ahol Lombos Márton, a program házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket.

A laza megnyitót követően kisorsolták a résztvevő zenészek fellépési sorrendjét. Az elhangzott produkciók során a szakmai zsűri a hangszeres tudást, a dal szövegét, mondanivalóját, az egyediséget, valamint a szubjektív összképet is értékelte.

A verseny győztese végül a pécsi L1 zenekar lett, akik indulási jogot szereztek az Öröm a Zene idei döntőjében, ahol négymillió forintos egyedi pályázati támogatást lehet nyerni az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából. Emellett a formáció elnyerte a Music Fashion pályázatírói támogatását is. A Flirt együttest a városi napon fellépési lehetőséggel jutalmazták, valamint a Music Fashion pályázatírói támogatását nyerte el, továbbá Audio-technica tárgynyereményben részesült. A Tisztakosz a Music Fashion pályázatírói támogatását nyerte el, továbbá Audio-technica tárgynyereményben részesült.

A legkiemelkedőbb zenei tehetségnek járó Újfalusi Gábor-díjat Soltész Péter, a Califortune gitárosa nyerte. A moszkvatér KORG és Audio-technica tárgynyereményt kapott, míg a Califortune és a Breakpoint együtteseket VOX és Audio-technica tárgynyereményekkel jutalmazták. A Shibari a Music Fashion pályázatírói támogatását, valamint KORG és Audio-technica tárgynyereményeket érdemelt ki. Ábel Botond városi napon léphet fel, valamint egy Audio-technica tárgynyereményével lett gazdagabb. Stúdió időt nyert Ember Péter stúdiójában, valamint egy Audio-technica tárgynyereményt vehetett át a Szotyee, illetve Mesterházi Dénes.

Napközben gyermekfoglalkozások, művészeti workshopok, gasztronómiai meglepetések, élő futballmeccs közvetítések, palócgulyás parti és futóverseny, valamint zenei témájú fotókiállítás is várta a vendégeket.
A programot a Selah Vie együttes koncertje, majd Rigó Zoli alter- és rock discója zárta.

Sümegi Tamás fotók

Legújabb cikkek

Programok