A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 30 éves budapesti férfival szemben, aki nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően vezetett, így egy autóbusznak ütközött.
A férfi 2023. július 13-án 5 óra 45 perc körül a 2. számú főút Katalinpuszta és Szendehely között kanyargós és emelkedős szakaszán vezette személygépkocsiját Szendehely felé, ahol a több, egymást követő útkanyarulatra „Veszélyes útkanyarulatok” veszélyt jelző tábla hívja fel a járművezetők figyelmét és a kanyarok miatt előbb 70 km/h, majd 40 km/h a jelzőtáblákkal megengedett sebesség.
Az úttest a hajnali párától nedves és csúszós volt.
A férfi a belső forgalmi sávban haladva megelőzött egy furgont, így erős gázadással haladt be egy élesen jobbra ívelő útkanyarulatba, gumiabroncsai megcsúsztak, járműve átsodródott a záróvonalon a bal oldali forgalmi sávba, ahol egy menetrend szerinti autóbusz bal első részének ütközött.
A baleset következtében a busz utasai közül egy nő orrcsonttörést, míg további három utas könnyebb sérüléseket szenvedett. A vádlott maga is súlyosan megsérült, a járművek pedig megrongálódtak.
A baleset oka az volt, hogy a vádlott nem az időjárási és az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően közlekedett.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.