Nagy Iván az egyik legnagyobb hatású magyar genealógus, heraldikus, történész, a Palóc Múzeum alapítója emléke előtt hajtottak fejet születésének 200. évfordulója alkalmából.
Nagy Iván kereken kétszáz éve, 1824. június 18-án született Balassagyarmaton. Magyarország családai című műve ma is alapvető forrás a családkutatók számára. A magyar genealógia fejlődését egymaga, minden segítség és támogatás nélkül mozdította előre. Elsősorban családkutató és nem elméleti genealógus volt, akárcsak a legtöbb magyar kollégája – elevenítette fel a múzeumalapító alakját Dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes, a Palóc Múzeum igazgatója a Nagy Iván tiszteletére megálmodott emléknapon, a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeumánál, a híres történész mellszobránál.
A jelenlévők a múzeum előtti Nagy Iván szobornál helyezték el az emlékezés virágait. Ezt követően az emléknap a múzeum látványtárában folytatódott a köszöntők sorával, illetve a polihisztor életútjának, munkásságnak ismertetésével.
– Nagy Iván meghatározó szerepet töltött be az intézmény létrejöttében a Nógrád Vármegyei Múzeumi Társulat megalapításával. Neki köszönhető, hogy felépült az idén 110 éves múzeumpalota – fogalmazott Dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes, aki kiemelte, hogy a Palóc Múzeum a bicentenáriumi évben, Nagy Iván halálának 125. évfordulóján, ősszel egy tudományos konferenciával mélyíti tovább a történész életútjával, tudományos tevékenységével kapcsolatos ismereteket.
A nap folyamán az általános iskolás gyerekek Nagy Iván és korához kapcsolódó műveltségi vetélkedőn gyarapíthatták tudásukat.
Az ünnepség folytatásában Nagy Iván genealógiai munkásságát Galcsik Zsolt és Kovács Krisztián levéltárosok családfakutatási interaktív előadásán ismerhették meg az egybegyűltek. Az esemény zenei csemegéiről Kósa József és Berki Ádám gondoskodott.
Sümegi fotók