spot_img

A sütő sarkába verte a húga fejét

2024. okt. 8.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves nő ellen, aki annak lakásában bántalmazta húgát.

A vádirat szerint a 21 éves sértett 2024 januárjában szívességi alapon otthonába fogadta testvérét, akinek életvitele miatt azonban rendszeresen veszekedtek egymással.

Január 25-én egy vita során a sértett felszólította nővérét, hogy szedje össze a dolgait és hagyja el a házat. A nő azonban nem tett eleget a felszólításnak, egyre agresszívebb lett, emiatt a sértett értesíteni akarta a rendőrséget, mire a vádlott kivette a kezéből a telefonját és azt teljesen összetörte. Ezt követően a húgát kétszer arcon ütötte, a földre rántotta, majd a hajánál fogva a konyhai sütőhöz húzta, ahol a fejét két kézzel a sütő sarkába verte.

A bántalmazás során a fiatal nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de figyelemmel az elkövetés módjára és a fejet ért támadásra, a súlyosabb, csonttöréssel járó sérülés elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

Erre figyelemmel az ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg a nőt, és vele szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

A rendőrség felvételén a sértett széttört mobiltelefonja látható.

Legújabb cikkek

Programok