spot_img

Megszentelték az új búzából készült kenyeret

2025. márc. 17.

Államalapításunkat, Szent István királyunkat és az életet jelentő új kenyeret ünnepelte a Legbátrabb Város augusztus 20-án. A központi megemlékezésen és kenyéráldáson túl szórakoztató, családi programok is kínálkoztak.

Az idei Szent István-napi ceremónia a Vármegyeháza dísztermébe költözött, ahol sor került az ünnepélyes köszöntőkre és az új kenyér megszentelésére.

A Himnusz eléneklését követően elsőként Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket, aki a magyar nemzet közös múltját és Szent István királyunk örökségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az államalapító a mai napig egybefogja a nemzet egységét és kapocs az egyházi és a világi lét között.

Ezután Csáki Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád vármegyei szervezetének elnöke vette át a szót és számolt be a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” jótékonysági programról. Kifejtette, hogy a 10 éves programban a gazdák önkéntesen ajánlhatnak fel a búzatermésükből, amit a szécsényi malomban megőröltetnek és rászoruló gyermekek számára juttatnak el.

– Augusztus végégig várjuk a felajánlásokat. A tavalyi számokat figyelembevéve 9740 kilogramm búza került adományozásra, amelyet idén sikerül felülmúlni, hiszen az adakozók száma a duplájára emelkedett és ennek megfelelően a búza mennyisége is több lesz, mint a tavalyi – summázta az elnök, aki végezetül köszönetét fejezte ki a gazdák önzetlenségéért és segítő szándékáért.

A szokásokat követve a balassagyarmati egyházközség vezetői, Turai János plébános, Balogh László esperes, plébános, Bartha István evangélikus lelkész és Molnár Ambrus református lelkipásztor áldotta és szentelte meg az új kenyeret, amelyet Balla Mihály honatya Csáki Balázs elnökkel és Csach Gábor polgármesterrel közösen megszegett. A tartalmas ünnepi program elmaradhatatlan részeként a nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött cipókkal ajándékozták meg a résztvevőket.

Az ünnepi műsorban közreműködött Szalai-Lovász Emőke, a Balassagyarmati Dalegylet Ember Csaba karnagy vezényletével, az Evangélikus Egyházi Kórus, Fábry István, Kósa József, a Vadóka Néptánccsoport és a Hegedűs Pékség.

A városi ünnepség éjszakába nyúló programokkal, koncertekkel zárult. A Palóc Múzeum szabadéri gyűjteményében népi játékok, gyermekfoglalkozások és a Kereplő Színház vásári bábjátéka, a Ludas Matyi szórakoztatta a családokat.

A szabadtéri színpadon koncertet adott Moriones, míg az István a király rockoperából gyarmati és környékbeli művészek elevenítettek meg részleteket. Az éjszaka jó hangulatáról a Stula Rock zenekar gondoskodott.

Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói

GAZDASÁG

Hőszigetelne?A gyarmati üzem akciós termékeivel várja!

A Telimpex Zrt. balassagyarmati üzemében készülő EPS polisztirol hőszigetelő lemezek széles kínálatával várja a hőszigetelésre készülő helyi ingatlantulajdonosokat. A termékek kedvezményes áron megvásárolhatók a...

Legújabb cikkek

Programok