spot_img

Az Erasmus+ eredményeit ünnepelték a gyarmati technikumok

2025. febr. 9.

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Erasmus+ pályázata a közelmúltban véget ért. A programnak köszönhetően a Szent-Györgyi Albert Technikum, a Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Szondi György Technikum és Szakképző Iskola diákjai közül sokan teljesítették gyakorlati kötelezettségüket külföldön.

A 2014-ben indult Erasmus+ program szélesebb körben – nem csak az egyetemek, felsőoktatási intézmények számára, hanem a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás, az ifjúsági szektor szereplői és a sport területén tevékenykedőknek – kínál nemzetközi tapasztalatszerzési és fejlődési lehetőségeket.

A program támogatja, hogy a szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek szakmai gyakorlaton vehessenek részt külföldön, s ezáltal Európa-szerte javuljon a szakképzés színvonala. A program elősegíti, hogy a szakképző intézmények együttműködési partnerségeket hozzanak létre más intézményekkel és különböző cégekkel annak érdekében, hogy szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között.

Kedd délután hivatalosan is lezárult az Európai Unió Erasmus+ programciklusa a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum gyarmati oktatási intézményeiben. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kamaratermében tartott záróünnepélyen Szrenka Anikó, a házigazda intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy a projekt többek között hozzájárult a résztvevő diákok és oktatóik külföldi képzéséhez, szakmai tudásának fejlődéséhez, valamint a nyelvi készségeik erősítéséhez.

– A három intézmény diákjai ki-ki a saját szakmájában sikeresen teljesítette a külföldi gyakorlatát, egymással együttműködve színvonalasan helyt álltak. A Szent-Györgyi informatikusai, egészségügyi és sport ágazatos tanulói idén Cipruson és Lengyelországban töltötték gyakorlatukat, míg a Mikszáth Technikum diákjai a lengyelországi Krakkóba és a görögországi Thesszalonikibe vették az irányt. A Szondisok ezúttal Ausztria fővárosába költöztek egy teljes hónapra – számolt be a részletekről az igazgató.

Ezt követően Baranyi Zoltán, a NVSzC főigazgatója mondta el a programhoz kapcsolódó gondolatait. Az Erasmus+ szakképzési mobilitási program keretében idén az NVSzC intézményeiben tanuló 64 diák gyarapodhatott külföldi szakmai gyakorlat során ismeretekkel 20 kísérő tanár részvételével, valamint 28 ott dolgozó munkatárs bővíthette tudását a mobilitások segítségével – ismertette a főigazgató. Hozzátette, hogy a diákok 17 szakmát érintően gyarapíthatták tudásukat.

A résztvevők közül Balassagyarmaton 48 fiatal, 16 kísérő tanár, valamint 18 felnőtt munkatárs vehette át a külföldi szakmai gyakorlat teljesítését igazoló Europass bizonyítványát.

Nagyszerű eredményeikről, élményeikről, munkájukról, elért sikereikről és tapasztalataikról a résztvevő diákok számoltak be vetítettképes előadással és videós összeállításokkal.

A rendezvényen sor került az Europass certifikációk ünnepélyes átadására is.

Zábrádi Dorottya

Sümegi Tamás fotói

Legújabb cikkek

Programok