spot_img

Vádemelés a szécsényi boltost bántalmazó család tagjai ellen

2024. okt. 7.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat, akik többek között egy szécsényi kereskedőt terrorizáltak.

A vádirat szerint a két nő és egyikük 14 éves fia, valamint további tizennégy családtagjuk (köztük kisgyermekek is) 2023. augusztus 4-én bementek egy szécsényi üzletbe, ahol a 14 éves fiú napszemüvegeket akart elrejteni ruházatában.

A tulajdonos próbálta elvenni tőle az árucikkeket, emiatt dulakodás alakult ki közte és a közben odaérkező családtagok között. Végül sikerült kiterelnie a feldühödött vádlottakat a boltból, azonban odakintről elkezdték feszegetni a bejárati ajtót, megdobálták a kirakatot és fenyegetések közepette leköpdösték a sértettet.

A testvérpár és két fiatalkorú társuk ezután berontott a helyiségbe, a sértettet a bolt hátsó részébe lökdösték, ütlegelték és próbálták a földre szorítani, a férfi bántalmazásának egy járókelő vetett véget.

A vádlottak fentiek mellett Nagylócon és Varsányban is követtek el vagyon elleni bűncselekményeket, feltörtek egy autót törtek fel, magánlakásba és vegyeskereskedésbe is betörtek, közel 440.000 forint összegű lopási kárt okozva. Két fiatalkorú elkövető Nagylócon nekitámadt egy párnak, a férfit többször is megütötték.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség rablás, csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, könnyű testi sértés, valamint – mivel a boltban történt eseményeknek 4 éves gyermekek is tanúi voltak – a három édesanya ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványa a két fiatalkorúval szemben javítóintézeti nevelés, a három nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés mellett foglalkozástól és közügyektől eltiltás, további két vádlottal szemben szintén szabadságvesztés büntetés. Bűnösségük megállapítása esetén együttesen kell viselniük a 600.000 forintos bűnügyi költséget is.

A Balassagyarmati Járásbíróság döntését több vádlott letartóztatásban vagy bűnügyi felügyeletben várja.

Legújabb cikkek

Programok