spot_img

Tesco pályázat győztese lett a Szabó Lőrinc Iskola

2025. febr. 7.

A Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola elnyerte a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 1. helyezését.

Helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek, valamint informális csoportok számára nyújt finanszírozási lehetőséget a Tesco „Ön választ, mi segítünk” közösségi pályázati programja. Az áruházlánc 2016 óta évente rendszerint két alkalommal hirdeti meg a kezdeményezést, melynek aktuális, 15. fordulójában ismét összesen 42 millió forint támogatást osztott szét országszerte mintegy 150-200 szervezet között.

A vállalat ezúttal is olyan civil szervezetek jelentkezését várta, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. A rendelkezésre álló pénzügyi keret elosztását a Tesco most is a helyben élő vásárlókra bízta, ők tudják ugyanis a leginkább megítélni, hogy az előzsűrizett kezdeményezések közül melyiket tartják a támogatásra legérdemesebbnek. Szavazataik alapján 60 körzet mindegyikében az első helyezett 400 ezer, a második legtöbb voksot gyűjtő 200 ezer, míg a harmadik 100 ezer forintos támogatásban részesült.

Az „Ön választ, mi segítünk!” 15.fordulójának balassagyarmati díjátadóján fantasztikus hangulatot varázsoltak a kicsik és nagyok egyaránt színvonalas produkcióikkal.

1.helyezett lett a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola „Tündérek a Szabóban” projektje. 2.helyezést ért el a Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület „Adventi gyertyaláng” projektje és a 3. helyen végzett a Lamenda Alapítvány Tehetséggondozó programja.

A rendezvényt Bárányné Dr. Balázs Mária önkormányzati képviselő, az Ifjúsági és Családügyi Bizottság elnöke is megtisztelte jelenlétével.

  • Szeretnénk ezúton is gratulálni a helyi szervezetek sikereihez, büszkék vagyunk rá, hogy ilyen környezetben működhetünk, és megtiszteltetés, hogy a kezdeményezés támogatásával mi is hozzájárulhatunk Balassagyarmat fejlődéséhez! – osztotta meg a helyi üzletlánc.

Legújabb cikkek

Programok