spot_img

Bemutatkoznak az Önkormányzat új képviselői: Pulay Gergely (MI HAZÁNK)

2025. febr. 7.

Októbertől új Önkormányzat kezdte meg munkáját városunkban is, ebből az alkalomból kértük az új képviselőket, mutatkozzanak be olvasóinknak, mondják el, mit szeretnének elérni a következő öt évben.

Pulay Gergely vagyok, 1981-ben születtem Balassagyarmaton, itt jártam óvodába, iskolába, gimnáziumba, itt érettségiztem a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban. Az iskolák után a sorkatonai szolgálat következett, ezt követően, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság Balassi Bálint Határvadász századnál lettem járőr, később járőrvezető. Sajnos a Határőrséget 2007-ben megszüntették, így 2008-tól új munkahelyem a vasútnál lett. Azóta is ott dolgozok mint mozdonyvezető. 2011-ben saját vállalkozást indítottam, autómentéssel és gépszállítással is foglalkozom.

Miért indult a választáson?

A választáson mint a Mi Hazánk helyi elnöke indultam, önkormányzati képviselői pozícióba, ez végül listáról sikerült. A helyi célunk a fiatalok itthon tartása, a város, és környékének fejlesztése. Ebben szeretnénk lépéseket elérni.

Hogyan értékeli szereplését?

Először indultam választáson, eddig még ilyen nem volt. Itt helyben listavezetőként jutottam be, úgy gondolom, miután a párt a közmédiában igen csekély mértékben szerepel, ehhez képest elfogadható az eredményünk.

Mi a véleménye a honi politikáról?

Az általános országos politikáról annyit mondanék, hogy országunk több évtizede lejtmenetben halad, függetlenül attól, kik vezették eddig az országot. Az elmúlt bő 30 évben nem volt olyan vezető párt, akik valóban az ország gyarapodásáért küzdöttek volna. Ezen szeretnénk mi változtatni.

Hogyan látja Balassagyarmatot?

Sajnos Balassagyarmat is rosszabb helyzetben van, mint lehetne. Csökken a lakosság, elvándorolnak a fiatalok! Tehát valami nem működik, ide kevés az, ha átépítik a főteret, sport komplexumot építenek az Ipoly partra, vagy épp fecskelakások épülnek. Komolyabb előre lépések kellenek.

Milyen elképzelésekkel lát munkához?

Erősíteni szeretnénk a nemzeti öntudatot, fel kell mérni, mire van szükség ahhoz, hogy a város létszáma ismét növekedjen, mielőtt még végképp kiürül!

Mit tart a legfontosabbnak?

Lehetőség szerint olyan munkahelyek elősegítése, ami miatt érdemes itt maradni, vagy amiért érdemes ide visszaköltözni. Lehetőség szerint felsőoktatási intézmény létrehozása. És a közlekedés, elsősorban a vasút fejlesztése, ugyanis óriási lehetőségek vannak benne, szemben a téves, fideszes megyei vezetőség elképzeléseivel!

(szilágyi)

sümegi fotók

Legújabb cikkek

Programok