A Magyar Kultúra Napján választotta meg második Örökös Tagját a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ. A 2023-ban alapított elismerést idén Csemniczky Zoltán, Munkácsy-díjas szobrászművész, az intézmény egykori vezetője vehette át, akit egy hangulatos pezsgős esten portréfilmmel, zenével, közös múltidéző beszélgetésekkel köszöntötték rokonai, barátai, kollégái, művésztársai.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E jeles ünnep alkalmából a város kulturális életének szereplői a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban gyűltek össze, hogy egy varázslatos pezsgős esttel ünnepeljék meg az intézmény új Örökös Tagját.

Golyán Krisztina, a művelődési ház intézményvezetője köszöntőjében elmondta: a díjat azzal a céllal hozták létre, hogy tiszteletüket fejezzék ki azon meghatározó, ikonikus személyek iránt, akik az intézmény és Balassagyarmat kulturális életében maradandót alkottak, munkájuk által a mai napig hatással vannak a művelődési ház életére. Mint fogalmazott a címben részesülő nem csupán egy díjat kap, hanem egy különleges elismerést is, ráadásul a neve és a fotója felkerül a művelődési ház örökös tagjainak falára.
– A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ örökös tagjává az a személy választható, aki az intézmény érdekében örökérvényű, kiemelkedő, magas színvonalú, önzetlen munkát végzett és ezáltal a magyar kultúrát gazdagította, tevékenységével az intézményt erősítette és jó hírét ápolta, valamint aki valaha az intézményben állományban állt, vagy az intézmény munkáját külsősként hosszú időn át támogatta – ismertette Golyán Krisztina.

Idén a díjat a Legbátrabb Város díszpolgára, az intézmény egykori vezetője, Csemniczky Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész vehette át Zolnyánszki Zsolt galériavezetőtől és Golyán Krisztina intézményvezetőtől. A művészt Csach Gábor művészettörténész méltatta.
Csemniczky Zoltán Budapesten született 1953. április 16-án. 1976-ban szerzett biológia-rajz szakos diplomát Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Ezt követően került Palócország fővárosába, de felmenői már régi balassagyarmati, nógrádi kötődésekkel rendelkeztek, hiszen a család a tatárjárásig a Zemche névre visszavezethető nemesi família. Kezdetekben általános iskolában tanított, majd a művelődési központban helyezkedett el, ott, illetve a Horváth Endre Galériában, a Szerbtemplom Galériában sokszáz városi kiállítást szervezett, rendezett. 1979-ben alapító tagja volt a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Harmincöt éven keresztül szervezője a Balassagyarmati Nyári tárlatnak, Képzőművészeti Szabadiskolája pedig a megye kiemelkedő alkotóműhelye volt. Számos egykori növendéke – Párkányi Raab Péter, Adorján Attila, Telek Balázs, ifj. Telek Zoltán, Sáros Miklós, Petró György – jelentős képzőművész alkotókká váltak. Csemniczky Zoltán a tanári, kultúraterjesztői feladatai mellett kiemelkedő alkotóművészként lett közismert. A szobrászatban, a művészi kifejezésmódjában a drótot/fémhuzalt választva, az egyik legjelentősebb magyar alkotóvá vált, számtalan kiállításon vett részt műveivel, köztéri szobrai hazánkban több helyen, de más európai országokban is megtalálhatók. Munkásságát számos díj, elismerés fémjelzi: Pro Urbe-, Derkovits-, Horváth Endre-díj, megyei Prima Primissima-, Madách-, Munkácsy-díjak, továbbá a Magyar Arany Érdemkereszt.

A díjátadó gálán olyan művészek adtak műsort az Örökös Tag tiszteletére, mint Fábry István előadóművész, Kósa József zongoraművész, Takács Lilla operaénekesnő, Végh Gyula gitáros. Az est műsorvezetői feladatáról Medvácz Lajos egykori polgármester gondoskodott.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói
