spot_img

Demeter Györgyné: Aki végigdalolta az életét

2025. márc. 18.

Pro Urbe-díjjal tüntette ki a város Demeter Györgynét, a Kiss Árpád Általános Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettesét. Az egykori ének-zene tagozat megálmodója, létrehozója, szervezője több évtizedes színvonalas oktató-nevelő munkáját ismerték el a kitüntetéssel.

Demeter Györgyné Balassagyarmaton született. Az alsós iskolai évek után, Réti Zoltán javaslatára az országos hírű békéstarhosi énekiskolában végezte felsős tanulmányait Gulyás György szárnyai alatt.

A tarhosi évek életem legnagyobb élményei közé tartoznak. Emberiskola, élményiskola volt. Továbbélő iskola a lelkünkben, egyetlen, igazi közösség voltunk. A nagykórus tagjaként Kodály Zoltánt 70. születésnapján a Zeneakadémián köszöntöttük. Leírhatatlan élmény volt látni a Mestert és feleségét, ahogy boldogan hallgatták a köszöntőket. A hangverseny után másnapra meghívott a lakására egy kis küldöttséget. Ma sem tudom, miért, de köztük voltam én is. Beszélgetés közben megkérdezte, melyik kottát szeretnénk ajándékul. Mi a Pünkösdölőt kértük, melyet ellátott kézjegyével, ám előtte egy ismeretlen kottából szolmizálni kellett, csak akkor kaptuk meg. Ez a kotta a legnagyobb kincsem.

A gyarmati tanítóképző elvégzését követően 1962-ben került a Bajcsy úti Általános Iskolába, majd diplomát szerzett az egri Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola ének-zene szakán. Lelkesedésének köszönhetően a Kiss Árpád Általános Iskolában húsz éven keresztül működtek az általa szervezett ének-zene szakosított tantervű osztályok. A Kodály-módszer segítségével sok tanítványa indult el a művészi pályán és vált sikeressé. Az általa megálmodott kórusok eredményei országos hírnevet szereztek az iskolának és Balassagyarmat városának.

Kedvenc igazgatómmal, Deák Ferenccel sokszor beszélgettünk, hogy milyen jó lenne énektől zengő iskolává válni. Ő kiharcolta, hogy a beinduljon az ének-zene tagozat az iskolában. Egyedül kezdtem az építkezést, de eljött az idő, amikor már munkatársakat kellett keresni. Az évtizedekig működő zenetagozat egy „Tündérkert” volt. Sok kitűnő kolléga vett részt az építésében: Csábi István fiatal titán, remek partner, karvezető. Antal Gusztávné fáradhatatlan, kiválóan felkészült, lelkes tagja lett csapatunknak, majd Mihálka Jenőné erősítette sorainkat, elkötelezett, szívós, kitartó munkájával. Lelkó Ildikót kezdőként vetettük a mélyvízbe, s nagyszerűen beilleszkedett. Ember Csabát sem hagyhatom ki, aki megalapította a nevezetes „Fiúkórust”, mely igen sikeresen működött, és színesítette a tagozat életét. Tibay András zene, művészetek iránti elkötelezettsége, óriási tudása pedig nem ismert lehetetlent! Ez a mostani díj az iskolát és szeretett kollégáimat is illeti, mert nélkülük nem működött volna, nem „élt” volna a tagozat.

Tanítási óráit minden diákja kedvelte, hiszen a zene számára nevelési eszköz is volt.

A magas színvonalú szakmai tudás, állandó tanulás, önképzés mellett fő célunknak tartottuk, hogy olyan zenei alapműveltséget adjunk a diákoknak, hogy képesek legyenek különbséget tenni értékes és szemétrevaló zene között., Kodály szavaival: „Egész életre beleoltsa a nemesebb zene szomját.” A minden nap éneklő gyerekek nyitottak, érdeklődők, a munkában maximális partnerek. Tanítványaink közül sokan választották a zenei pályát. Figyeljük útjukat, tartjuk a kapcsolatot velük, büszkék vagyunk rájuk!Ma már a saját gyerekeiknek mesélik, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zenetagozat.

1991-ben a Parlamentben átvette a Kiváló Pedagógus kitüntetést.

Akkor az újságírónak egy Gandhi-idézettel válaszoltam: „A jól végzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük.” Ma sem mondanék mást. Életem legnagyobb sikere, hogy évtizedeken át azt tehettem, amit a legjobban szerettem. Tulajdonképpen „végigdaloltam” az életem! Boldogan mentem be az iskolába, az osztályaimba és boldogan jöttem haza. Ameddig lélegzem, életem elválaszthatatlan része marad a zene.

Nyugdíjas élete kezdetén az unokák érkezése töltötte fel hatalmas boldogsággal.

Az első négy unokám már felnőtt, van, aki még tanul, három már dolgozik. Nem kell félni az öregségtől. Jut idő mindenre. Olvasok, zenét hallgatok, rejtvényt fejtek, nagyokat sétálok, barátokkal találkozom. Ha egyedül vagyok, kedvenc időtöltésem, hogy egy-egy zeneművet több művész előadásában meghallgatok, s próbálom felfedezni a különbségeket játékukban. Nagyon izgalmas!

Zábrádi Dorottya

GAZDASÁG

Hőszigetelne?A gyarmati üzem akciós termékeivel várja!

A Telimpex Zrt. balassagyarmati üzemében készülő EPS polisztirol hőszigetelő lemezek széles kínálatával várja a hőszigetelésre készülő helyi ingatlantulajdonosokat. A termékek kedvezményes áron megvásárolhatók a...

Legújabb cikkek

Programok