A hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású énekesnője, Kovács Kati érkezik Balassagyarmatra.
Március 12-én, szerdán 19 órakor Kovács Kati, Kossuth-, Primissima- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő ad koncertet zenekarával a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.
Kovács Kati az az énekes, aki több mint ötven éve a magyar zene utazó „nagykövete”. Világszerte vitte a magyarok jó hírnevét, bizonyította a nemzet tehetségét. Járt Észak-Amerikától kezdve Ausztráliáig, Európa szinte minden országában, Afrikában, Japánban, sőt még Szibériában is turnézott. És nem utolsósorban koncerteket ad mindenfelé az országban, kicsi falvakban éppen úgy, mint nagy városokban, minden évben sok-sok ezer embernek. Személyiségével mindenkit lenyűgöz, dalait hallgatva pedig egy varázslatos világba repíti közönségét.
Jegyek a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban kaphatók munkanapokon 8-20 óra között.
Elővételben 8000 forint, aznap a helyszínen 9000 forintért.
