spot_img

Ezen a menzán bárki szívesen ebédelne!

2025. máj. 13.

Szépen és igen dekoratívan kitálalták ételeiket, Szolnokon, a mikszáthos tanulók terített asztalán az egység, a finomság és a harmónia érződött. Az ételek fényét emelték a gyönyörű dekoratív tányérok, a színben harmonizáló terítő és az ételekkel megegyező színű tavaszi virágcsokor, s persze, a menüsor, amire már ránézni is élmény volt a Pelikán Kupán.

A Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara immár 18. alkalommal rendezte meg a Pelikán Kupát, az ország egyik legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai versenyét, amelynek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont. A Pelikán Kupára idén az ország különböző részeiből, mintegy ötven iskolából érkeztek versenyző csapatok. Jánoska Lászlóné, a Nógrád Megyei SzC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola szakmai igazgatóhelyettese elmondta: „iskolánkból immár második alkalommal vettek részt tanulók a Pelikán Kupán, s nem pusztán saját maguk lehettek elégedettek a teljesítményükkel, de a mikszáthosok terített asztalára a zsűri értékelése szerint is élmény volt ránézni. Az országos megmérettetésről kategóriájuk 2. helyezésével térhettek haza a mieink, amire hihetetlenül büszkék vagyunk!”

Urbán Melinda szakács-oktató hozzátette: „a Pelikán Kupa valóban az egyik legnívósabb szakmai esemény a vendéglátó szakmát oktató iskolák körében, ahol a verseny szakács, cukrász, pincér, barista, pék szakmában zajlik. Mi Buzás-Hábel Ramóna és Kónya Norina végzős szakács tanulókkal a szakács-menza menü kategóriában indultunk. Menünk a következőképp nézett ki: mentás zöldborsókrém leves pirított mandulával, a főétel erdei gombával töltött jércemell baconba tekerve, kecskesajtos polentával, céklapürével és parmezán chipsszel és balzsamecetes jus-vel. A desszertként pedig mindehhez meggyes-mákos rétest készítettünk vanília sodóval.

Megjegyezte: „diákjaink már az előkészületeknél, a tálalásnál is nagyon ügyesek, talpraesettek voltak. Noha először vettek részt ilyen versenyen, mégis az első pillanattól kezdve helyt álltak. Nyugodtan, szépen és igen dekoratívan kitálaltak. Az asztalukon érződött az egység, a finomság, a harmónia. Az ételek fényét emelték a gyönyörű dekoratív tányérok, a színben harmonizáló terítő és az ételekkel megegyező színű tavaszi virágcsokor. Olyan gyönyörű egységet alkottak, amire élmény volt ránézni. Ez a gyönyörű menüsor meghozta számunkra az elismerést, 2. helyezettek lettünk ezen a nívós versenyen. Hihetetlenül büszkék vagyunk erre az elért eredményre.”

A szakoktató megjegyezte: végignézték a többi iskola kész munkáit is és sokat tanulhattak, inspirálódhattak azokból. Nemzetközileg elismert szakemberek alkották a zsűrit, akik szakmai értékelést is adtak az elkészült ételekről. A verseny színvonalát a gasztronómiai kiállítások, bemutatók és előadások emelték, s az esemény fényét és színvonalát növelte, hogy Rácz Jenő, Michelin csillagos séf tartott előadást a versenyzőknek a modern gasztronómiáról.

A pincér szakoktató Beniczky Edina tanítványai a Pelikán kupán Berki Viktória és Filkor Barbara 2/10. H osztályos Pincér– vendégtéri szakember tanulók révén képviselték a Mikszáthot. Nekik is kijutott a sikerből. Ők egy általuk kiválasztott alkalomra díszítettek asztalt, s egy hosszú kérdéssorból álló totón az általános műveltségükről, gasztronómiai ismereteikről, és a szakmával kapcsolatos tudásukról adtak számot. Emellett a zsűri előtt kellett két eszpresszó kávét elkészíteniük. Berki Viktória és Filkor Barbara munkáját bronzminősítéssel jutalmazták.

Legújabb cikkek

Programok