Városunk egyik legpatinásabb oktatási intézménye, a Kiss Árpád Általános Iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A jeles alkalomból az intézményhez kötődő, személyes emlékeket őrző óriás fotóalbumból nyílt kültéri kiállítás a Civitas Fortissima téren.
Az egykori tanároktól, diákoktól származó kedves, megható, vicces felvételeket bemutató szabadtéri kiállítást dr. Varga Andrea, városunk jegyzője ajánlotta a közönség figyelmébe.
A szabadtéri tárlat ötlete 2021-ben – még a koronavírus-járvány időszakában – valósult meg, amikor létrehoztuk a Civitas Fortissima téren a szabadtéri kiállítóhelyet. Ebben az időszakban igen nagy igény volt egy kötöttségek nélküli, de kultúrát biztosító kiállítóhelyre amely arra hivatott, hogy időről időre bemutassa Balassagyarmat szépségeit, természeti értékeit és lehetőséget biztosítson az itt élő és alkotó művészek, fotósok bemutatkozására – ismertette a város jegyzője. Beszédében hangsúlyozta, hogy a főtéri kiállítás-sorozat tizedik, jubileumi tárlatához érkezett a Kiss Árpád Általános Iskola születésnapi emlékkiállításával.

– A nyolc molinó egyike bemutatja a 150 éves intézmény történelmét egy idővonalon keresztül, amelyen az iskola eddigi igazgatói és legfontosabb eseményei is felsorakoznak. Három molinó is látható a tárlaton, amely az iskola történetének három legfontosabb időszakát vetíti elő: az intézmény megalakulásától a második világháborúig, majd a világháborút, illetve a rendszerváltást követő időszakot napjainkig – ismertette dr. Varga Andrea, aki egy kisebb iskolatörténeti kitekintésen túl azt is elárulta, hogy az önkormányzat felhívására nagyon sok szép emléket őrző fénykép, dokumentáció és irat került elő, amelyek szintén helyet kaptak a kiállítási anyagban. A tárlat hűen tükrözi az iskola értékközvetítő jelenét és múltját.
A megnyitó eseményt megtisztelte jelenlétével Gálné Percze Katalin, a jubiláló iskola igazgatója, diákok és a tantestület tagjai.
A tárlat egészen nyár közepéig várja a látogatókat.
zábrádi-sümegi
