Balassagyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hegedűs Pékséget, több évtizede kiválóan prosperáló helyi vállalkozói tevékenységért és jelentős társadalmi felelősségvállalásáért „Balassagyarmat Közösségéért” díjjal jutalmazta.
Hegedűs Gábor pékmester, a város és a környék köztiszteletben álló pék vállalkozója 1947-ben született Mohorán. 1962-ben Budapestre került péktanulónak. A szorgalmas fiatalember első munkahelye a Balassagyarmat és Vidéke ÁFÉSZ péksége volt, ahol üzemvezetőként kezdett. 1990-től a város egyik első vállalkozójaként tevékenykedett. Megvásárolta, modernizálta, rendbe hozta a pékséget. Üzletet nyitott. Lokálpatriótaként minden olyan kezdeményezés mellé állt, amely a város javát szolgálta. Szeretetett felesége Jambrik Ilona, 45 évig tartó házasságuk alatt megértő társa volt és mindenben segítette munkáját. Lányára Henriettre, fiára Gáborra, vejére Istvánra mindig számíthatott és négy unokája a szeme fénye volt. Hegedűs Gábor sajnálatos módon 2011-ben elhunyt, de családja tovább folytatta vállalkozásukat és a közösségéért végzett munkát. A Hegedűs Pékség évtizedek óta jól működő, folyamatosan prosperáló vállalkozás, ahol már számos pék kitanulta a szakmát. Tevékenységükkel és emberségükkel rendszerint támogatják a város szervezeteit, intézményeit, eseményeit. Többek között olyan szervezeteket segítenek, mint a San Lazaro Állatmenhely, a Balassagyarmati Don Bosco Oratórium, továbbá olyan kezdeményezéseket támogatnak, mint az Enni adok ételdoboz vagy a Palóc Triatlon. Ez úton is tovább viszik a családfő, Hegedűs Gábor közösségsegítő szellemiségét. Családi vállalkozásuk elveiben kitartanak az elkötelezett édesapa néhai vállalkozó, pékmester gondolata mellett, miszerint: „Mi, pékek éjjel-nappal dolgozunk, nem késhetünk, mert a kenyérnek időben a más asztalán kell lenni.”

„Örültünk az elismerésnek, hiszen mindezt elsősorban a város lakóinak köszönhetjük, akik négy évtizede választják a Hegedűs Pékség termékeit. A díj előtt és után is arra fogunk törekedni, hogy hozzuk a tőlünk megszokott minőséget a pékség termékei kapcsán, valamint támogassunk olyan közösségeket, szervezeteket, melyeknek segítő kézre van szükségük. Büszke vagyok arra, hogy egy családként, teljes önerőből építhetjük a jövőben is Férjem, Hegedűs Gábor által megálmodott vállalkozást.”