spot_img

Látványos divatbemutató koronázta meg az idei Szondi Napokat

2025. máj. 13.

A NVSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola divatszabói, fodrászai és kozmetikusai összefogtak, s vörös szőnyeget terítettek 12 iskolai modelljük elé, ahol ruhakölteményeiket, frizurájukat és sminkes kollekciójukat mutatták be az iskola „kifutóján”.

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola idén is sokszínű programsorozattal tette izgalmassá, érdekessé és élményközpontúvá hagyományosnak számító rendezvényét, a Szondi-napokat.

A hagyományokat követve a program felvezetéseként az iskola tantestülete, diákjai megemlékeztek az intézmény névadójáról, majd megkoszorúzták Párkányi Rab Péter Kossuth-díjas szobrászművész az iskola kertjében felállított Szondi-szobrát. A koszorúzáson részt vettek a Drégelyvár Alapítvány képviselői is.

Ezt követően tanár-diák vetélkedő, sportversenyek, drogprevenciós előadás, online póker, Rubik-kocka kirakó verseny, relaxálás vette kezdetét. A versenyeket követően került sor a Szondi hajshow és divatbemutatóra, ahol a szépészek, divatszabók közös projektje elevenítette fel a technikum egyik régi hagyományát: a szakmák együttműködését. A tanulók és a pedagógusok ezúttal is élményekben gazdag napot tudhattak maguk mögött.

Legújabb cikkek

Programok