Kánya Kinga szociológus, gyászkísérő tart előadást május 15-én, csütörtökön 17:30-kor A gyász nem magánügy – Hogyan legyünk megértőek önmagunkkal és egymással a veszteségekben? címmel a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.
Veszteségek megélésében mindannyian érintettek vagyunk, hiszen korosztálytól függetlenül nagyon sok területen megtapasztaljuk. A veszteségek sokfélék, legyen szó egy emberi kapcsolat megszakadásáról, költözésről, munkahely elvesztéséről, vagy egy szerettünk elvesztéséről. Annak ellenére, hogy a gyász egy kollektív tapasztalat nagyon sokszor nem összeköti, hanem izolálja a gyászolókat. A gyászolók egymást nehezen tudják jól támogatni, a környezetükben lévők pedig sokszor úgy érzik nem tudják mit és hogy mondjanak jól.
Az előadás célja, hogy bemutassa, hogyan lehetünk tájékozottak a gyász és veszteségek területén akkor is, ha nem vagyunk éppen érintettek, mit tudunk tenni a környezetünkben lévő gyászolókkal való kommunikáció során, milyen lehetőségeket nyújtanak a gyászfeldolgozó csoportok, és milyen nagy ereje van a közösségeknek a veszteségek feldolgozása során.
Támogatói jegyek kizárólag elővételben 2.000 Forintért vásárolhatók a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

