A Balassagyarmati Diák, Szabadidő és Versenysport Egyesület (Badiszvse) a hétvégén immár 39. alkalommal rendezte meg a nívós Palóc Triatlon Révész László-emlékversenyt a Nyírjesben.
Az ország egyik legnépszerűbb hármaspróba versenyének, az idén 39 éves Palóc Triatlon Utánpótlás ranglista és Sprint Amatőr Kupának adott otthont a Nyírjes és környéke. A Sztancsik József és kiváló csapata által életre hívott megmérettetés vasárnap délelőtt az Utánpótlás és Amatőr Triatlon Versennyel indult, ahol három versenyszámot, az úszó-, a kerékpár- és a futótávot kellett teljesítenie az indulóknak. A délelőtti órákban az újoncok, a gyermekek, illetve a serdülők álltak rajtvonalhoz, majd a déli órákban elrajtolt a felnőtt sprintmezőny is. Utóbbi versenyzőkre 750 méter úszás, 20 ezer méter kerékpározás és 5000 méter futótáv várt.

Idén az utánpótlás futamokat a Nyírjesi Zömök, a helyi mesebeli óriás legendája köré szervezték. A meséhez kapcsolódó befutó érmet kapott minden teljesítő. A korcsoportok női győzteseinek fejére Kleopátra korona, a férfi győztesekére pedig erre az alkalomra gravírozott spártai sisak került.
A rajtokhoz és a befutókhoz a tavaly jól bevált, Dobzenekar adta a ritmust. A kerékpáros és futópálya, illetve az útvonal biztosítását és a verseny területének zárását a Mikszáth Technikum rendész tanulói és ifjú polgárőrei biztosították, feladataik végrehajtásában segítségükre voltak a Balassagyarmati és Csesztvei Polgárőrök, a Nógrád Vármegyei Rendőrfőkapitányság, illetve a Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai. A Hetes Bisztró főtt étellel, szendvicsekkel üdítőkkel, sörökkel várta a versenyzőket és a látogatókat.

A kora délutáni órákban kihirdették az eredményeket. Az eredményhirdetés közben a rajtszámok alapján értékes jutalmat sorsoltak ki a jelenlévők között. Minden versenyzőt egy-egy szerény rajtcsomaggal jutalmaztak. Továbbá az éremátadó ünnepségen minden korosztályban nemenként 1-3 érem, oklevél és tárgyjutalom kerül kiosztásra, míg az Újonc-gyermek serdülők között 1-6 oklevél.
Az idei sportesemény a tiszteletadásról is szólt. Révész László emlékére emelt kopjafánál Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, Tácsik Bálint, a Rétsági Járási Hivatal hivatalvezetője, Sztancsik József, a Badiszvse elnöke, Gál Zoltán, a Mikszáth Kálmán Technikum oktatója és a Mikszáth Technikum kadétjai koszorúval emlékeztek.
zábrádi-sümegi

