November 20-án 19 óra 28 perctől a sokak által tisztelt balassagyarmati főorvost, dr. Lendvai Lászlót halljuk majd a Kossuth Rádió Nagyok című műsorában.
Aki nem teheti meg, hogy a rádióadást élőben hallgassa, utólag megtalálja a beszélgetést a www.mediaklikk.hu oldalon a rádióműsorok közt: Nagyok.
Egykori kadétvilágbajnok, magyar válogatott párbajtőröző, aki tízévesen Mohácson, s tavaly, 87 évesen a Szigetcsúcsnál úszta át a Dunát. Naponta kerékpárral közlekedik, gyerekei és unokái is szívesen tartanak vele a Balaton vagy a Velencei-tó körüli túráin. Számára a polgári létforma a fontos: hite, családja és a közösség. Szakmáját máig gyakorolva ezreknek adta vissza a hallását.
Vendég a Sport Érdeméremmel, a Balassagyarmatért és Balassagyarmat Egészségügyéért, valamint Perliczy János-díjjal kitüntetett fül-orr-gégész főorvos, dr. Lendvai László, akit nemrég avattak Nógrád Vármegye Díszpolgárává.
Várja önöket a beszélgetőtárs, Tarnóczi László.

