spot_img

A Mikszáth a legsportosabb nógrádi középiskola

2026. jan. 14.

A Magyar Diáksport Szövetség értékelése szerint a Nógrád vármegyei középiskolákból – a tanulói létszám arányában – a legtöbb diákolimpiai nevezést a Nógrád Vármegyei SzC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola diákjai adták le. A dobogó legfelső fokát így ők foglalhatták el, s örvendetes, hogy az NVSzC másik, szintén balassagyarmati intézménye, a Szent-Györgyi Albert Technikum diáksága is dobogós helyet harcolt ki.

A Mikszáth 45 százalékos, míg a Nógrád Vármegyei SZC Szent-Györgyi Albert Technikum 36 százalékos részvételt produkált a diákolimpiai versenyeken a 2025-ös évben. Utóbbi mindössze egyetlen százalékkal maradt el az évtizedek óta sporttagozatot működtető Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium aktivitásától.

A salgótarjáni vármegyeházán tartott ünnepségen testnevelő tanárokat és sportos iskolákat díjaztak. A Mikszáth nevében az igazgató, Zérczi Miklós vehette át az első helyezésért járó elismerő oklevelet, a Szent-györgyisek bronzérmes teljesítményéért Széles Zoltán testnevelő tanárnak gratulált dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség MDSZ ügyvezető igazgatója, Viszlai István, az MDSZ Észak-magyarországi régióvezetője, Szabó Attila, a Nógrád Megyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület jelenlegi és Tolnai Nándor, korábbi elnök, továbbá Bagó József vármegyei jegyző és Tolnai Sándor, Salgótarján alpolgármestere.

A vármegyei jegyző köszöntőjében a fiatalok sportos életmódjának fontosságára hívta fel a figyelmet, amit a legkisebb falvainkban is az utóbbi években épült műfüves sportpályákkal, szabadtéri kondiparkokkal is segítenek.

A legsportosabb középiskola, a Mikszáth diáksága atlétika, floorball, kézilabda, labdarúgás, falmászás és kick boksz diákolimpiai versenyeken való megmérettetéseivel szerezte meg ebben a rangsorban az elsőséget. Ez különösen annak tükrében nagy eredmény, hogy a kadetversenyeik mind ezen felüli teljesítmények.

Legújabb cikkek

Programok