Szrenka Anikó: Út a biztos jövőbe

2026. ápr. 22.

„A szakképzés azért különösen értékes, mert miközben biztos jövőt és becsülettel végezhető, értéket teremtő hivatást ad, egyúttal olyan önbizalmat és életre szóló tapasztalatot is nyújt, amelyből a fiatalok egész életpályájuk során meríthetnek ” – vallja Szrenka Anikó, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum intézményvezetője, aki tizenharmadik évét kezdte meg vezetőként a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő oktatási intézmény élén.

75 év egy emberöltő. Egy közösség életében már történelem, amelyet a diákok, a dolgozók és a partnerek együtt írtak. Munkájuk, kitartásuk és hitük tette az intézményt azzá, ami ma: Nógrád vármegye egyik meghatározó szakképzést folytató intézményévé.

Az évtizedek alatt rengeteg profilváltásra kényszerült az intézmény, mindig próbált megfelelni a kor elvárásainak, az oktatáspolitikai kihívásoknak. A rákényszerített változásoknak és a töretlen fejlődésnek köszönhető, hogy ma ez a családias hangulatú közösség büszke lehet arra, hogy 75 éven át megőrizte a szellemiségét, a szakmai igényességét, a hagyományok tiszteletét. Intézményünk a 2025/26-os ünnepi tanévét rekordszámú, 509 hallgatóval kezdte meg, ebből nappali tagozatra 413 fő, esti tagozatra pedig 96 fő jár. A felnőttek öt osztályban képződnek: általános ápoló, mentőápoló, szociális ápoló- és gondozó, fitness-instruktor vonalon gyarapíthatják ismereteiket, valamint tavaly elindítottuk az igen népszerű kisgyermekgondozó,-nevelő képzést is. A kisgyermekgondozóink a Városi Bölcsődében, míg a szociális ápolók és gondozók a Szent Erzsébet Idősek Otthonában és a Reménysugár Csecsemő- és Gyermekotthonban tudnak elhelyezkedni. Az általános ápolókra és a mentőápolókra a kórházban az utánpótlás gyarapítás szempontjából van nagy szükség.

Jelenleg négy ágazaton – egészségügy, sport, informatika és távközlés, oktatás – képezik a jövő szakembereit.

A legrégebbi ágazatunk az egészségügy, mely 1968 óta működik. A 90-es években – amikor gimnáziumi oktatásra állt át az intézmény – az egészségügy ágazat háttérbe szorult. A gimnáziumi oktatás felfelé ívelő tendenciát mutatott és 2005-től nyelvi előkészítővel egészült ki, mely egy ötéves képzést kínált. A világbanki képzések kapcsán – a 90-es évek derekán – az informatika térhódítását éltük és azóta ez a legnépszerűbb ágazatunk az ide jelentkező tanulók létszámát tekintve. Egy nagyobb kihagyást követően 2013-ban újra elindulhatott az egészségügyi képzés, mely annak köszönhető, hogy Balassagyarmat város önkormányzata egészségügyi ösztöndíjat alapított, melyet a legjobban tanuló diákoknak ítél oda minden év végén egy összegben. Ez az ösztöndíj sokat jelentett és jelent tanulóinknak, ezáltal is fontosnak érezhetik választott szakmájukat. 2016 szintén nagy mérföldkő volt az iskola életében, hiszen az egészségügy és az informatika mellett egy új ágazati képzést indítottunk: a sport ágazatot. Ez abban az időben azért volt nagyon jelentős, mert szakgimnáziumban csak tíz ilyen középfokú intézmény működött Magyarországon, s mi tizenegyediknek kaptuk meg az engedélyt a Magyar Olimpiai Bizottságtól.

A szociális ágazatot három évvel ezelőtt indították fél-fél osztályban.

A szociális ágazat jó útvonal. A kisgyermekgondozó -nevelő és a szociális ápoló- és gondozó képzés nagyon népszerű. Azért indítottuk, mert nagy volt az érdeklődés tanulói oldalról valamint a képzők részéről is. Jelenleg a 11. és a 12. évfolyamon vannak tanulóink, illetve az esti képzésben résztvevők idén fognak végezni.

Sportképzés meghonosítása, műfüves pálya. Sok álma valóra vált és hosszas küzdelem árán 2026-ban az oktatás ágazattal bővült a paletta.

Igazgatóként elkötelezetté váltam az óvodai nevelő képzés visszahívása iránt, amely régmúlt időkre tekint vissza, létjogosultsága van az iskolánkban és nagy szükség van rá a térségben. 1972-től 1983-ig, tizenkét éven át 40 fős osztályokban képezte jogelőd intézményünk Nógrád megye óvónőit. Tóth Lajos pedagógia szakos igazgató sokat tett a képzés megtartásáért, de az akkori oktatáspolitika a következő évben, 1984-ben a gimnáziumi képzés indítását engedélyezte. 40 év telt el azóta, s nemcsak Nógrádban, de országosan is óvónő hiány van. 2017 óta mindent megmozgattunk azért, hogy az oktatás ágazatban óvodai nevelőket képezhessünk ismét. Az idáig vezető út nem volt izgalmaktól mentes, de végre „zöld utat kaptunk”. Rájöttek, hogy mennyire kevés az óvónő, mennyire nincsenek végzettséggel rendelkező fiatal óvónők és belátták, hogy szükség van az utánpótlásra. Régi álmom vált valóra. Informatika, egészségügy, sport, oktatás ágazat… ez a mi technikumunk képzési palettája, mely ágazatok nagy népszerűségnek örvendenek. Együttműködési megállapodásunk van három magyarországi felsőoktatási intézménnyel – három ágazatunkhoz kapcsolódóan – 2021-től a Semmelweis Egyetemmel, 2025-től a Neumann János Egyetemmel, 2026-tól az óvodai nevelői képzés kapcsán az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával – mely lehetővé teszi, hogy tanulóink az iskolából okleveles technikusi oklevéllel léphessenek ki tanulmányaik befejezésével a középiskolából, s folytathassák azt felsőfokon.

Az informatika töretlen népszerűségnek örvend.

Nem véletlen, hiszen az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat. Az informatika ágazaton belül szoftverfejlesztőket, rendszerüzemeltetőket és hálózatépítőket képezünk. Szoftverfejlesztőink nagyon eredményesek. Volt olyan évfolyamunk, amikor két osztálynyi szoftverfejlesztőt indítottunk: az egyiket nyelvi előkészítővel, a másikat nyelvi előkészítő nélkül. Újdonság, hogy informatikából most már csak egy osztályt indítunk minden évben, ugyanis nem azzal van a gond, hogy a nyelvi előkészítőnek nincs létjogosultsága, de sok a hat év, hiszen maga a technikumi képzés maga is öt esztendő. A 10. évfolyam ágazati alapvizsgája után kell eldöntenie a tanulónak, hogy a három szakma közül melyiket választja. Ezért is döntöttünk úgy, hogy elengedjük a hatéves, nyelvi előkészítővel induló technikumi képzést.

Minden ágazatban nagyon szép eredményeik vannak.

Az elmúlt pár évben sikereső hullott ránk. Büszkék vagyunk tanulóinkra! Tavaly országos első helyezést értek el informatikus diákjaink a PENdroid programozó versenyen Nagykanizsán, most ezüst érmesek lettünk. Az ápolási versenyen, a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyen az utóbbi két évben országos első helyezett diákokat köszönthettünk sorainkban. Idén 2. helyezéssel jutott tovább a belgyógyászat és az alapápolás gondozásban a nappali csoport, illetve az esti képzésben első helyezettünk lett, aki képviselheti iskolánkat az országos döntőben. A sportban a futsal, a kézilabda és az atlétika terén vannak nagy sikereink. Az országos megmérettetéseken túl helyi, vármegyei versenyeken is öregbítik iskolánk jó hírét tanulóink. 2024-ben Ökoiskola lettünk. A fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében a belső kis udvarunkon növényeket ültetünk, amiket a gyerekek gondoznak, télen a madarak etetése is fontos feladat, s minden ősszel fát ültetünk a tücsökavató napján a kilencedikesekkel a jövő generációjának. Ebben az évben, 2025/26. az Aktív Iskola címet is elnyertük, mely a mozgalmas programjainkon túl összekapcsolódik a három évvel ezelőtt indított Kadét programunkkal.

A Honvéd Kadét Programban jelenleg 70 tanuló vesz részt.

A közvélemény úgy gondolja, hogy katonák lesznek a gyerekek. Ez nem így van! Rendet, fegyelmet tanulnak. Iskolai keretek között tanulják a honvédelmi alapismeretek tantárgyat, ami azt jelenti, hogy érettségizhetnek egy hatodik tantárgyból, amely egy plusz lehetőség a továbbtanulás kapujában. Ezen túl a Honvédelmi Sportközpont foglalkozásain rendszeresen mozognak, elsajátítják az önvédelmi sportokat, az íjászatot, s katonaoktatónkkal lövészeti gyakorlaton vesznek részt heti rendszerességgel.

Jubileumi év ünnepi programkavalkáddal kísérve.

Szélesre nyitottuk a kapuinkat volt és jelenlegi diákjaink, tanáraink, oktatóink, együttműködő partnereink előtt. Ez a 75 éves évforduló a mi közösségünk ünnepe: egykori és jelenlegi diákoké, tanároké, mindazon oktatóké, akik együtt teremtették meg az alapokat, és az évtizedek alatt gyarapították iskolánkat. Sokszínű programunkkal az volt a cél, hogy egyszerre jelenjen meg benne a múlt, a jelen és a jövő. Ősszel báloztunk, felavattuk névadónk első beltéri mellszobrát, míg tavasszal a névadó kültéri szobrának koszorúzása után megemlékeztünk az iskola fennállásának 75. évfordulójáról, majd nagyszabású gálát rendeztünk és pódiumbeszélgetéseket tartottunk, amely során megmutattuk milyen sokoldalú embereket képzett az intézmény. A gyerekeket is számos ismeretterjesztő, kreatív programmal leptük meg, amelyek a Nobel-díjas tudós sokoldalú munkásságához hozták őket közelebb: volt angol nyelvi képpályázat, Szent-Györgyi puzzle, játékos matematika verseny érdekes feladványokkal: Logika-Land. A 75 éves program jegyében 75 egészséges receptet gyűjtöttünk össze még az adventi időszakban, amelyekből egy külön kiadványt szeretnénk közzé tenni. Jubileumi emlékkönyv kiadásával is készülünk.

Jövőkép…

Iskolánk legfőbb küldetése, hogy egy megbízható, piacképes szakmát adjon a tanulóink kezébe, de ne vágja el az utat a felsőfokú tanulmányok elől. Fontos, hogy iskolánk vigye tovább azt a minőséget, amit mi, „szántósok” kaptunk annak idején, a 80-as évek közepétől a Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskolában – jogelőd intézményünkben. Oktatótársaimmal folyamatosan azon munkálkodunk, hogy az „óvónőképzőt” a régi hagyományok szellemében, de már a 21. századi lehetőségekhez mérten újra meghonosítsuk. Szeretném, ha ez a képzés ismét olyan lenne, amilyen Tóth Lajos igazgató úr idején volt. Célunk, hogy feladatainkat továbbra is minőségi munkával végezzük, a gyerekek pedig csillogó szemekkel válasszák az iskola által kínált, de a szívükhöz közel álló szakmákat. Ha nem is az idők végezetéig, de jó lenne sokáig ezeken a stabil pilléreken állva látni az intézményt, hogy Szántó Kovács János szállóigévé vált örökérvényű gondolatai fennmaradhassanak: „Egy fát akarok ültetni, mely a jövőnek hajtja gyümölcsét!”- ez az én hitvallásom is.

Zábrádi Dorottya

Legújabb cikkek

Programok