Kreativitásból, ötletességből és sokszínűségből ebben az esztendőben sem szenvedett hiányt a Magyar Drámapedagógiai Társaság gondozásában lévő immár XXXV. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó találkozó Nógrád vármegyei eseménye, amelynek a hagyományokat követve ez alkalommal is a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ adott otthont.
A gyermekszínjátszás olyan kreatív tevékenység, amely közösségi élmények segítségével komplex módon fejleszti a gyermekek személyiségét, jelentős szerepet játszik a tehetség kibontakoztatásában, és egyebek között önkifejezésre, együttes alkotómunkára ösztönöz. A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó egyike azon eseményeknek, ahol bemutatkozhatnak és megmérettethetnek a színjátszás kis mesterei.

A több évtizedes múltra visszatekintő színjátszó seregszemlére a 6-15 éves korúak érdeklődésének, a csoporttagok életkorának és képességeinek megfelelő előadással lehetett nevezni, műfaji és tematikai megkötés nélkül.
– A szombat délelőtti eseményen hét színjátszó csoport fellépői mérték össze a tudásukat a kamaraterem nagyszámú közönsége előtt. A színjátszó csoportok több településről: Magyarnándorból, Szécsényből, Nógrádról és Bátonyterenyéről érkeztek a Balassagyarmaton megrendezett fesztiválra, akik különböző színjátszó előadásokkal készültek. A zsűri az előadásokat arany, ezüst és bronz minősítésekkel értékelte. Az idei eredmények alapján több csoport is kiemelkedő teljesítményt nyújtott – osztotta meg a részleteket Mikó Beatrix, a találkozó helyi koordinátora.
Az emlékezetes fesztiválélményt nyújtó bemutatókat szakmai vendégek Egervári György és Balla Richie színházi nevelési szakemberek értékelték.

Az alábbi minősítések születtek a Nógrád vármegyei fordulón:
Arany minősítés:
- Játékkuckó (Magyarnándor): Kolontos Palkó (rendező: Györösiné Gyöngyösi Veronika)
- FÉBÉ Társulat „A” Csoport (Szécsény): Rettentő görög vitéz (rendező: Csukáné Szerémy Andrea)
- Szakadárok (Nógrád): Rumble (rendező: Gubányi-Kovács Fruzsina)
Ezüst minősítés:
- FÉBÉ Társulat „B” Csoport (Szécsény): Mindenhol ott vagyok (rendező: Csukáné Szerémy Andrea)
- Rosszcsontok (Bátonyterenye): Ilyenek a fiúk, ilyenek a lányok (rendező: Mátraházi Tamás)
Bronz minősítés:
- Futkározók (Bátonyterenye): Első osztály III. (rendező: Mátraházi Tamás)
- Vadmacskák (Bátonyterenye): Tábortűzi tréfák (rendező: Mátraházi Tamás)
Az Országos Fesztivált június 5-6. között Debrecenben fogják megrendezni, ahol Nógrád vármegye legjobbjai is szerepelni fognak.
zábrádi-sümegi

