Vasárnap startol a 40. Palóc Triatlon

2026. júl. 26.

A 40. jubileumi Palóc Triatlon, Révész László emlékverseny 2026. július 19-én, vasárnap kerül megrendezésre a Nyírjesben. Az esemény főszáma a sprint táv, amely 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból áll.

A BADISZVSE immár 40. alkalommal rendezi meg a nagy múltú Palóc Triatlont, amely idén július 19-én, vasárnap délelőtt 9 órától veszi kezdetét az Utánpótlás és Amatőr Triatlon Versennyel, ahol három versenyszámot, az úszó-, a kerékpár- és a futótávot kell teljesítenie az indulóknak. A délelőtti órákban az újoncok, a gyermekek, illetve a serdülők állnak rajtvonalhoz, majd 13 óra 30 perckor elrajtol a felnőtt sprintmezőny is. Utóbbi versenyzőkre 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futótáv vár.

A Próbáld ki a Triatlont versenyszámban a távot Én-Te-Ő váltóként is lehet teljesíteni, akik „csak”nosztalgia versenyt szeretnének.

Minden korosztályban nemenként az 1-3 érem, oklevél és tárgyjutalom kerül kiosztásra, míg az Újonc-gyermek serdülők között 1-6 oklevél. Eredményhirdetés 16 órától várható a versenyek sorrendjében.

Legújabb cikkek

Egy hét Ruminivel

Programok