Feltérképezték a palóc turizmus jövőjét

2026. nov. 8.

Szakmai konferenciának adott otthont a gyarmati Városháza pénteken, ahol a Polgárok Balassagyarmatért és a Palócságért Alapítvány szervezésében gyűltek össze a térség turisztikai szereplői és szakemberei. A „Palócföld Turizmusa” elnevezésű rendezvény első állomása egy olyan hosszabb távú közös gondolkodásnak, amely a helyi kulturális, történelmi, vallási és természeti értékek hatékonyabb turisztikai hasznosítását célozza meg.

A konferenciát dr. Ádám György Ferenc, a szervező alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki beszédében előrevetítette a program folytatását is. Mint elmondta, a munka már decemberben egy szakmai egyeztetéssel folytatódik, ahol a turisztikai szakembereket verbuválják össze, majd januárban a különböző ágazatokat – mint a vallási, a történelmi vagy a sportturizmus – külön szekciókban tárgyalják meg. A tervek szerint a folyamat február környékén egy átfogó zárókonferenciával összegződik majd, amellyel egy kész, bárhol prezentálható turisztikai kép alakul ki.

A rendezvény apropóját az adta, hogy Balassagyarmat Város Képviselő-testülete a közelmúltban elfogadta a város új turisztikai koncepcióját. Ennek a továbbgondolása, gyakorlatba való átültetése, valamint a környező térségre való kiterjesztése állt a fókuszban.

A szakmai nap során a résztvevők számos témakörben hallgathattak meg előadásokat.

A rendezvény részletesen körbejárta a Palócföldön rejlő turisztikai lehetőségeket, a szakértők a vár-, és gasztroturizmustól kezdve a kerékpáros fejlesztésekig számos kiemelt témát érintettek előadásaik során.

Az előadások sora Balassagyarmat város turisztikai koncepciójának bemutatásával indult.

Ezt követően Varga Béla, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) alelnöke a gazdasági összefüggéseket és a turizmusban rejlő lehetőségeket ismertette.

Dr. Bagó József jegyző Nógrád vármegye tágabb turisztikai helyzetéről, adatairól és a fejlesztési felmérések eredményeiről adott átfogó képet.

Pásztor Ildikó, a „Drégelyvár” Alapítvány képviseletében a történelmi romok vonzerejét és a várakban rejlő turisztikai potenciált elemezte.

Bíró Anna vidék- és térségfejlesztési szakértő – Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. – a vidékfejlesztési forrásokról, pénzügyi lehetőségekről és az agroturizmus szerepéről beszélt.

Kanyó Judit, Varsány község polgármestere a szakrális helyszínek és a falusi turizmus találkozását mutatta be.

Olexa Miklós, az Ipoly Túra Egyesület elnöke a kétkerekű turizmusban és a természetjárásban rejlő lehetőségeket vázolta fel.

Jámbor László, Besztercebánya megye újraválasztott önkormányzatának tagja a felvidéki folyamatokról és a határmenti együttműködésekben rejlő közös utakról számolt be.

A rendezvény végén Dr. Budai István dandártábornok, az alapítvány tagja tartott átfogó szakmai zárszót. A konferencia a jövőbeli együttműködések alapozásával zárult, sikeresen kijelölve azokat az irányvonalakat, amelyekkel Palócföld még előkelőbb helyet foglalhat el a hazai és a nemzetközi turisztikai térképen.

zábrádi-sümegi

Legújabb cikkek

Programok